Lehet, hogy nem tudják azonosítani a londoni tűzvész összes áldozatát

<p>&nbsp;A londoni rendőrség szerint nem biztos, hogy a szerda hajnali tűzvész mindegyik áldozatát sikerül megtalálni és azonosítani.</p>

Stuart Cundy, a Scotland Yard területileg illetékes parancsnoka, aki a rendőrségi vizsgálatot vezeti, pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az eddig megtalált tizenhét áldozat közül hatot sikerült "feltételesen" azonosítani.

Az első megnevezett áldozat egy szíriai menekült, Mohammed Alhajali volt, aki 2014-ben érkezett Nagy-Britanniába, és általános mérnöki tanulmányokat folytatott. Ő a teljesen kiégett, 24 szintes, nyugat-londoni Grenfell Tower 14. emeletén lakott bátyjával, akit a tűzoltók kimenekítettek a lángoló toronyházból.

Stuart Cundy rendőrparancsnok pénteki tájékoztatóján nem bocsátkozott részletekbe arra a kérdésre, hogy összesen hány halálos áldozata lehet a tűzvésznek, csak annyit mondott: reméli, hogy a végleges szám "nem lesz három számjegyű".

A brit médiában pénteken megjelent egyes nem hivatalos becslések szerint a halottak száma meghaladhatja a hatvanat.

A Scotland Yard pénteken bűnügyi vizsgálatot indított a tűzvész ügyében. Cundy rendőrparancsnok azonban hangsúlyozta: ez nem azt jelenti, hogy a rendőrség meggyőződése szerint bűncselekmény történt, ilyen súlyos szerencsétlenségek után mindig indul vizsgálat annak kiderítésére, hogy terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.

A műszaki vizsgálat jelenleg a 127 lakásos épület tavaly befejeződött felújítására összpontosul. A toronyházat a renoválás során külső hő- és esőszigetelő burkolóelemekkel látták el, és a szakértők azt próbálják kideríteni, hogy ezek alapanyaga mennyire volt tűzálló.

Nagy-Britanniában négyezer hasonló toronyház épült az 1960-as és az 1970-es években. Nick Hurd, a brit belügyminisztérium államtitkára, aki a rendőrség és a tűzoltóság munkáját is felügyeli, elrendelte az összes ilyen lakóépület teljes tűzbiztonsági felülvizsgálatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?