Pokolgép robbant egy kínai óvoda mellett, a merénylő is meghalt

Peking |

<p>Pokolgépes merénylet volt az a robbanás, amely a kelet-kínai Csiangszu tartományban, egy óvoda mellett történt csütörtökön, és <u><strong><a href="http://ujszo.com/online/kulfold/2017/06/16/nyolcra-emelkedett-a-kinai-o…; target="_blank">nyolc halálos áldozata van</a></strong></u>. A feltételezett merénylő, egy 22 éves férfi is meghalt, és a lakásában robbanóanyagokat találtak a nyomozók - közölték helyi tisztségviselők.</p>

A gyanúsított helyi lakos volt. A holttestéből vett DNS-mintával próbálják azonosítani. Bérelt lakásának falain a "halál", és "gyilkolás" szavak olvashatók.

A rendőrség közlése szerint a férfit eltanácsolták az iskolából, mert "vegetatív idegrendszeri rendellenességeket" állapítottak meg nála. Azóta talált magának munkát, és a szóban forgó bérelt lakásban lakott. Tettének okával kapcsolatban egyelőre nem közöltek semmit a hatóságok. 

A robbanásban ketten a helyszínen haltak meg, hatan a kórházba szállítás után, 65-en pedig megsebesültek. Nyolc súlyos sérült van, de közülük négyen már nincsenek életveszélyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?