Paprikás krumplival fröcskölték a nézőket a Jókai Napokon

Ennek persze megvannak a maga veszélyei: még csak néhány produkción vagyunk túl, de néhány nézőt már megtapostak, párat paprikás krumplival fröcsköltek le, egyet pedig kis híján megfoj-tottak álmában, amikor diszkrét horkantásokkal festette alá az esti előadást.

Sebaj, legalább érezzük, hogy a színháznak súlya, sava-borsa van, és olykor bennrekeszti a lélegzetet.

Az amatőr színjátszók országos fesztiválját a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont csapatának előadása nyitotta meg. Az elmúlt években mutatott produkcióikkal nagyon magasra helyezték a lécet, Tóth Gábor rendezéseiben egy plasztikus szövetű, gondolatgazdag, izgalmas eszköztárat mozgósító szerzői színház lehetőségei mutatkoztak meg. Idén MEG+loptuk Gilliamet néven szerepeltek, utalva a választott-feldolgozott műre, Terry Gilliam Brasil című filmjére; ennek cselekményvázát mentették át Brasiel című zenés tragikomédiájukba. Persze, a Marianum színházi műhelyében sosem ilyen egyszerű a vállalás, Gilliam mellett idén is csentek pár gondolatot, tételt Esterházytól, Weörestől, a Jelenések könyvéből, és akkor a hangsúlyos zenei betéteket még nem említettük. Az elképzelés most is invenciózus volt, a látott végeredmény viszont több kérdést vetett fel, mint amennyire választ adott. Jót tett-e az előadás olvashatóságának, hogy az egyébként is trükkös dobozra emlékeztető film síkjait és kereteit még tovább bővítették? Milyen eszközökkel ültethető át a színpadra a Gilliam-féle, groteszkbe hajló disztópikus világ? Megtalálják-e a maguk helyét, mondanivalóját a szereplők ebben az elembertelenedett történetben? És így tovább…

Sok-sok éve annak, hogy a Jókai Napokról tulajdonképpen kiszorultak a klasszikus, hagyományos színházi formákat tovább éltető csoportok – számukra jött létre a Szepsiben és Buzitán otthonra lelt Egressy Béni Színjátszó Fesztivál. Mostanában viszont annak lehetünk tanúi, hogy „a régi stíl” képviselői újra megtalálják az utat Komáromba, és nem mellesleg – sikerrel szerepelnek. Tavaly a lévaiaktól láttunk egy emlékezetes népszínművet, most pedig a Jókai Színjátszó Társulás mutatta be az Illatszertár című polgári színjátékot. Úgy, ahogy az dukál: pontosan kidolgozott, látványos, nagy díszletben; nem átértelmezve, nem felülírva, hanem precízen végigjárva a szöveg ösvényeit; szerethető figurákkal és szerethető alakításokkal; jól poentírozva és ízléssel játszva, közben kis színháztörténeti utazásra hívva a nézőket. És végső soron annak is örülünk, hogy az 54. Jókai Napok versenyprogramjában legalább két felnőtt csoport szerepel, hogy akadnak még olyan amatőr társulatok, mint a jókaiak, akik félig-meddig családi-baráti projektként neki-nekivágnak egy-egy előadásnak.

A galántai Kodály Zoltán Gimnázium Tsízió Diákszínpada a rögösebb utat választotta – Paprikás krumpli címmel saját „darabot” hozott a Jókai Napokra. Ollé Krisztina, a csoport rendezője írta a paprikás krumplira ácsingózó bankrablókat felvonultató jelenetet, amelyet aztán a szereplők többféleképpen variálva, újabb és újabb nemzetekhez kapcsolva, más-más történelmi korokban játszanak újra. Pontosabban: ezeknek a koroknak a kliséiből, jól ismert filmes vagy irodalmi emblémáiból válogatnak össze egy csokorra valót. Diákszínjátszóknak, stílusvariációs játékként bejárható terep: mindenki megmutathatja a saját tehetségét (ki énekel, ki táncol jól), a szereplők több figura bőrébe bújva próbálhatnak meg újabb és újabb arcot ölteni… Talán csak annyi hiányérzetünk maradt, hogy ha egy kicsit dramatikusabb a szituáció, az több lehetőséget nyitott volna meg, és az egyébként jópofa diákpoénok oldaláról a színházi élmény felé billenthette volna a mérleg nyelvét.

Aki ma érez kedvet, hogy megnézzen egy-egy előadást a Jókai Napok versenyprogramjából, annak két választása van: délelőtt 11-től Agota Kristof A nagy füzet című regényének színpadi változatát mutatja be a füleki Apropó Kisszínpad Szvorák Zsuzsa rendezésében, 14 órától pedig a komáromi GIMISz Diákszínpad előadása következik, Lackfi János Hambi-pipőkéje nyomán (rendezte: Csengel Mónika).