Egyre több a lehetőség a munkaerőpiacon

<p>Az amerikai Manpower munkaerőpiaci társaság már a tavaszi felmérésében jelezte, hogy a szlovákiai álláskeresők számára hat éve nem volt ilyen kedvező a helyzet.&nbsp;</p>

Újabb toborzások Tegnap közzétett legújabb jelentése szerint az év eleje óta azonban tovább javult a helyzet. A Manpower által megkérdezett 752 cégvezető 14 százaléka szerint az elkövetkező negyedévben, vagyis a júliustól szeptember végéig tartó időszakban újabb alkalmazottak felvételét tervezi, elbocsátásokkal a megkérdezettek alig 2 százaléka számol. Tavasszal még csak a cégek 12 százaléka tervezett újabb munkaerőtoborzást. „A cégek alkalmazottak iránti igénye három éve töretlenül nő” – nyilatkozta Jaroslava Rezlerová, a Manpower regionális vezérigazgatója.  Ezúttal már az összes ágazatban az alkalmazottak számának a növelésével számolnak, az egyes ágazatok között azonban továbbra is látványos különbségek vannak. Rezlerová szerint az elkövetkező hónapokban a feldolgozóiparban lehet majd a legkönnyebben munkát találni, ebben az ágazatban 27 százalékponttal haladja meg az új munkaerő felvételét tervező cégek aránya azokét, amelyek elbocsátásokat jeleztek, míg a sor végén kullogó energiaiparban csupán 4 százalékpontos a különbség.  A sereghajtó Pozsony „Látványos különbségek vannak a cégek nagyságát és az egyes régiókat tekintve is” – tette hozzá Jiří Halbrštát, a Manpower regionális marketingmenedzsere. Míg a nagy, több mint 250 alkalmazottat foglalkoztató cégek 32 százaléka tervezi azt, hogy az idei harmadik negyedévben új alkalmazottakat vesz fel, a közepes (50–250 alkalmazott) cégek esetében ez az arány 15, a tíznél kevesebb alkalmazottat foglalkoztatók esetében pedig csupán 7 százalék. Ami a regionális lebontást illeti, a legjobb helyzetre ezúttal a nyugat-szlovákiai megyékben élők számíthatnak, ahol 14 százalékponttal haladja meg az új munkaerő felvételét tervező cégek aránya azokét, amelyek elbocsátásokat jeleztek. Ugyanez Kelet- és Közép-Szlovákiában is 12 százalékpont. A sereghajtó ezúttal kivételesen Pozsony, ahol 11 százalékponttal haladja meg az új munkaerő felvételét tervező cégek aránya azokét, amelyek elbocsátásokat jeleztek. „A mostani felmérésünkből is kiderült, hogy a munkaerő-toborzás egyre több cégnek jelent problémát, így jóval több munkáltató kényszerül rá a fizetések növelésére vagy a külföldi munkaerő behozatalára” – mondta Rezlerová.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?