Bérlakásokat épít a Duslo

Vágsellye |

<div>Több millió eurós beruházással stabilizálják a vágsellyei Duslo vegyi vállalat gazdasági helyzetét.</div><div>&nbsp;</div>

A fenntartható munka és az egészséges idősödés címmel hirdetett kampányt az Európai Munkavédelmi Ügynökség. Ennek apropóján az ország második legnagyobb vegyi vállalata, a Duslo Részvénytársaság vezérlőközpontját és egyik gyártórészlegét tekintették meg a munkabiztonsági szakemberek és az újságírók. A vendégek ellátogattak a mintegy 2100 dolgozót foglalkoztató vállalat saját rendelőintézetébe és az idősek számára megnyitott nappali foglalkoztatóközpontba. Fő a biztonságPetr Bláha, az ötvenkilenc évvel ezelőtt alapított Duslo Részvénytársaság vezérigazgatója elmondta, a vállalat történelmének legnagyobb beruházását fejezik be ez év végére. A gyár szíveként, központjaként említette a 310 millió euró beruházással épülő Ammónia 4 gyártórészleget. 2016 februárjában kezdték meg az új ammóniagyártó részleg építését. Eddig napi 1300 tonna ammóniát gyártottak, az új csarnokban napi 1600 tonna gyártását tervezi a beruházó. A legjelentősebb beruházásról van szó a Duslo és az Agrofert társaság történetében, ami húsz évre garantálja a vállalat versenyképességét. Az Ammónia 4 részleg építéséhez állami támogatást kapott a vágsellyei vállalat, és az Európai Bizottság további 58 millió euró adókedvezményt nyújtott a térség jelentős munkáltatója számára. Eddig 250 millió eurót használtak fel, további kiegészítő részlegek építésére 30 millió eurót szánnak. Ammóniagyártó részleg 45 éve működik a vágsellyei vállalatban. A világban 471 műtrágyagyártó nagyvállalat működik, a Duslo a 297. legnagyobb társaság, és sorrendben a 36. legdinamikusabban fejlődő központ. A vágsellyei központon kívül a leányvállalatukban, a Hnojivo Duslo Strážske cégben további 130 alkalmazottat foglalkoztatnak, a vegyészeti fejlesztési intézetben pedig 103-an dolgoznak. A biztonsági intézkedések rendkívül szigorúak a vállalat területén. Az új gyártási részlegen a korszerű technológiának köszönhetően környezetbarát munkahelyen végzik majd munkájukat az alkalmazottak. Munkaerő-csalogatóA cég nemrég házat vásárolt, ahol 23 lakást alakítanak ki. Az alkalmazottak a próbaidő letelte után kérvényezhetik a vállalati lakás kiutalását, két évre. Antónia Vážna, a cég rendelőintézetének igazgatója elmondta, tizenöt speciális rendelőjük van, a cég jelenlegi és egykori alkalmazottain kívül a környékbeli községekből is érkeznek ide betegek. A rendelőintézetben dolgozó orvosok, specialisták a vállalat alkalmazottai. A rendelőintézetet 1986-ban építették. 2014-ben és 2015-ben komplex felújítást végeztek, korszerűsítették a rádiódiagnosztikai és rehabilitációs részleget. Idén új, digitális röntgengépet szereltek be. A rehabilitációs központot, az uszodát, a tornatermet elsősorban a vállalat dolgozói használják. A rehabilitációs szakemberek a munkahelyükön is látogatják az alkalmazottakat és tanácsokkal látják el őket. A rendelőintézetben 2015-ben nappali foglalkoztatóközpontot nyitottak az idősek számára. Alkalmazkodniuk kell a jelenlegi helyzethez. Míg a hetvenes és a nyolcvanas években a vállalat óvodákat, bölcsődéket üzemeltetett, jelenleg már nagyobb az igény arra, hogy az idős hozzátartozókról, illetve a Duslo egykori alkalmazottairól gondoskodjanak. Demográfiai változásSzámos munkavédelemmel, biztonsággal kapcsolatos előadással, illetve példával szemléltette a Duslo vezetése, hogyan gondoskodnak az alkalmazottaikról. Nem titkolt szándékuk, hogy versenyképesek maradjanak, növeljék a termelés hatékonyságát és meg tudják tartani az idősebb alkalmazottakat, akik átadhatják szakmai tapasztalataikat a fiatalabb munkaerőnek. Az előrejelzések alapján 2030-ra a munkavállalók legalább harminc százaléka több európai országban 55 és 64 év közötti lesz. A nyugdíjkorhatárt számos tagállamban megemelik. Gondoskodni kell tehát arról, hogy a munkahelyek biztonságosak és egészségesek legyenek. Az Európa 2020 stratégia szerint a demográfiai változás egyike azoknak a jelentős problémáknak, amelyekkel Európa szembenéz. Az Európai Unió munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel kapcsolatos, 2014–2020-as stratégiája olyan intézkedéseket körvonalaz, amelyek a munkahelyi biztonságot és az egészségvédelem feltételeit segítik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?