Több ezer márna pusztult el Zselíznél

Zselíz |

<p>Szétszabdalt haltetemek lepték&nbsp;el&nbsp;a Garamot&nbsp;Zselíznél. A&nbsp;több&nbsp;ezer&nbsp;márnát&nbsp;feltehetőleg a Mikolánál épült kis vízerőmű turbinái zúzták össze.</p>

A márnák ívóhelyük felé vonulva keveredhettek a turbinákba. „Az anyagi kár felmérése folyamatban van, ezért a halpusztulással kapcsolatban pontos összeget a nem tudok mondani. Az eszmei kár viszont felbecsülhetetlen, mivel hatalmas példányok is voltak közöttük” – nyilatkozta lapunknak Ľudovít Fuxhoffer, a helyi horgászegyesület elnöke. A horgászok szerint a tragédiát az okozhatta, hogy a halak vonulás közben nem a hallépcsőt használták, hanem a turbinák közelében haladtak, mert ott oxigéndúsabb volt a víz. „A turbinák szó szerint ledarálták a halrajt. Azok a halak, amelyek még élve kerültek ki a turbinák közül, szintén megsérültek és iszonyatos kínok között múltak ki” – jegyezte meg Fuxhoffer. 

A horgászegyesület korábban petíciót indított a kis vízerőmű ellen, amely jelenleg próbaüzemben működik. A horgászok támogatták a Slatinka és a Rieka Polgári Társulás 2015-ös tájékoztató kampányát is, amelynek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a Garamot fenyegető problémákra. Az aktivisták leereszkedtek a Garam forrásától a folyó torkolatáig, miközben néhány településen előadást tartottak. A tiltakozás része volt az a petíció is, amelyet a Garam megóvásáért indítottak. Elsősorban a meglevő és a tervezett gátak ellen kampányoltak, amelyek az aktivisták szerint jelentősen rontják a vizek állapotát, és a vízmegvonás károsítja a környezetet. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Garamon 42 kis vízerőmű építését tervezik, amelyek közül néhány már el is készült. Az aktivisták szerint Németországgal ellentétben – ahol a törpe vízerőművek fele az önkormányzatok vagy polgári társulások birtokában van, és az előállított elektromos energiát utcák és középületek megvilágítására használják – Szlovákiában íróasztaloknál szabják meg a profiljukat, anélkül, hogy megfontolnák, milyen hatással lesz a víz minőségére, az élő szervezetekre és a körülményekre. 

Ľudovít Fuxhoffer, a zselízi horgászegyesület elnöke szerint már tárgyalnak a vízerőművet üzemeltető Hydroenergia céggel arról, hogyan lehetne megelőzni az ilyen katasztrófákat. Peter Hegedűs, a cég ügyvezetője szerint egyelőre nem bizonyított, hogy a halak pusztulását a vízerőmű turbinái okozták. Az ügyvezető elmondta, háló akadályozza meg a halak bejutását a turbinákba. Peter Hegedűs úgy véli, a turbinák közelében a víz sebes áramlása sem teszi lehetővé, hogy a halak belecsússzanak. „Ennek ellenére korlátoztuk az erőmű működését, és olyan óvintézkedések bevezetéséről döntöttünk, amelyek kizárják, hogy ehhez hasonló jelenségek forduljanak elő” – nyilatkozta lapunknak Hegedűs. 

A helyzetet a Povodie Hrona folyószabályozó vállalat és a Szlovák Természetvédelmi Felügyelőség (Slovenská inšpekcia životného prostredia) is vizsgálja. Az esettel a Lévai Járási Hivatal is foglalkozni fog. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?