Gyilkos tél van mögöttünk

<div>Senki nem tud magyarázatot adni arra, miért haltak meg ilyen sokan ezen a télen.&nbsp;</div>

Sokkal többen haltak meg ezen a télen, mint a korábbi években, derült ki a Statisztikai Hivatal adataiból.  Decembertől február végéig 22 százalékkal többen haltak meg, mint az egy évvel korábbi időszakban. Mindig decemberben halnak meg a legtöbben. Míg a nyári hónapokban valamivel négyezer felett van az elhunytak száma, a téli hónapokban az ötezerhez közelít. A december most ennél is rosszabb, nem ritka, hogy karácsony havában hatezernél is több ember hal meg. Tavaly decemberben 5643 volt az elhunytak száma, ennél sokkal rosszabb volt például 2013 decembere, amikor 6278-an haltak meg. Viszont a januári és a februári elhalálozási statisztika sokkal rosszabb a korábbi éveknél. A három téli hónapban – december, január, február – összesen 16 162-en haltak meg, háromezerrel többen, mint az egy évvel korábbi időszakban, ez 22,6 százalékos növekedés. Igaz, egy évvel korábban az átlagosnál alacsonyabb volt a halálozások száma, 13 182 három hónap alatt, ami a korábbi éveknél mintegy 1100–1500-zal kevesebb.  A Statisztikai Hivatal csak az elhalálozások számát vezeti, legfeljebb megyei, járási bontásban lehet vizsgálni az adatokat, az elhalálozás okáról nincsenek adatai. Boris Vaňo demográfus szerint a halálozások száma várhatóan növekedni fog a következő években, ám a halandóság nem feltétlenül. Ez utóbbi az elhunytak és a teljes lakosság arányát mutatja. „Demográfiai szempontból az várható, hogy az elhunytak száma fokozatosan emelkedni fog, ennek egyrészt az az oka, hogy népesebb korosztályok lépnek magasabb életkorba – magyarázta lapunknak Vaňo. – Szlovákia lakossága öregszik, egyre több ember közelít a 80 éves korhoz.” Az idei tél kiugró adatait ő sem tudta megmagyarázni.  Nincs magyarázata a kiugróan magas halálozásra a Közegészségügyi Hivatalnak sem. „A hivatal az akut légúti megbetegedések, valamint az influenzás megbetegedések számát vezeti, ezen belül a súlyosabb esetek és a kórházi kezelést igénylő esetek számának alakulását” – magyarázta lapunknak Jozefína Kaššová, a hivatal kommunikációs osztályának munkatársa. Az idei influenzaidény nem volt különösebben „halálos”, nyolc halálesetet regisztráltak akut légúti fertőzés miatt, ebből 5 esetben igazolódott be az influenzafertőzés. A halálozások számának növekedését az egészségügyi tárca és az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NZCI) sem tud magyarázatot adni. Idén januárban és februárban szélsőséges hideg idő volt hosszú napokon át, azonban a fagyhalálok és kihűlések számáról sem készül országos összegzés.  Az idei télen Magyarországon is megnőtt az elhalálozások száma. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján az év első három hónapjában 38 589-en haltak meg, ami 16 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. A KSH szerint az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is az influenzajárvány állhatott.  Szlovákiai hivatalok ezt az állítást nem támasztották alá. A közvetlen halálokok egyelőre nem ismertek, a Közegészségügyi Hivatal adatai szerint azonban közvetlenül akut légzési megbetegedésben 8-an haltak meg, ebből 5 esetben volt jelen influenzavírus. „Az adatokból az derül ki, hogy a 2016/2017-es influenzaszezon során nem tapasztaltuk a súlyos légúti megbetegedésekben elhunytak számának növekedését a korábbi évekhez viszonyítva” – tájékoztatta lapunkat Jozefína Kaššová, a hivatal kommunikációs osztályának munkatársa.  A szövődmények okozta halálesetekről azonban a hivatal nem tájékoztatott. Arról sincs pontos adat, hogy az idei, rendkívül hideg tél mennyi áldozatot követelt.  A Statisztikai Hivatal egyelőre még arról sem tud tájékoztatást adni, hogy milyen az elhunytak korösszetétele, és nincsenek adatok arról sem, hogy mi volt a halál oka az egyes esetekben.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?