Ernesto Valverde lett az FC Barcelona vezetőedzője

Barcelona |

<p>Ernesto Valverdét nevezték ki az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé hétfőn.</p>

Az 53 éves tréner megbízatása két évre szól a Király Kupa-győztes csapatnál.

Valverde játékosként csatár volt, két évig a Barcelonában. Tagja volt Johan Cruyff vezetőedző csapatának, amellyel 1989-ben KEK-et, egy esztendővel később pedig Király Kupát nyert, a klubban 29 meccsen lépett pályára és tíz gólt szerzett.

Edzői pályafutását 2001-ben az Athletic Bilbaónál kezdte, majd irányította az Espanyol, a Villarreal, a Valencia és a görög Olympiakosz együttesét, legutóbb pedig ismét az Athletic Bilbao kispadján ült.

Barcelonai elődje, Luis Enrique március elején jelentette be, hogy az idény végén nem hosszabbít szerződést.

Josep Maria Bartomeu klubelnök hétfőn elmondta, Valverde nagyon boldog, és izgatottan várja, hogy munkába állhasson.

Bartomeu megköszönte Luis Enriquének a három évig tartó eredményes munkát, és hangsúlyozta, a Nou Camp stadion kapui mindig nyitva állnak előtte. Ugyanakkor nem tagadta, hogy a legutóbbi szezonnal - amikor csak a spanyol Király Kupát tudták megnyerni - nem elégedett.

Valverde először a Real Madrid elleni spanyol Szuperkupa-párharcban, augusztusban irányítja új csapatát tétmérkőzésen. Azt megelőzően azonban az FC Barcelona az Egyesült Államokban túrázik és pályára lép a Manchester United, a Juventus, illetve a Real ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?