Gyorsabban öregszik Szlovákia

Pozsony |

<p>Ugyan egyelőre még gyarapszik Szlovákia lakossága, de egyre öregebb lesz, ráadásul az öregedés gyorsul. A lakosság átlagéletkora meghaladja a 40 évet, és lassan a 65 évesek többen lesznek, mint a gyerekek. A magyarok száma mintegy 700 fővel csökkent.</p>

„Öregszik a társadalom, és az öregedés gyorsul” – jelentette ki Ľudmila Ivančíková, a Statisztikai Hivatal demográfiai főosztályának a vezetője. A Statisztikai Hivatal tegnap tette közzé a 2016-os évre vonatkozó demográfiai statisztikáit, amelynek minden adata ezt a trendet erősíti. Míg 10 évvel ezelőtt az öregedési index – a 14 év alatti fiatalok és a 65 évesnél idősebbek aránya – még csak 76 volt, vagyis 76 idős ember jutott 100 gyerekre, addig ez 2016-ra 96,96-ra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy csaknem megegyezik a gyerekek és az idősek száma. Az öregedést mutatja a lakosság átlagéletkorának emelkedése is, amely 10 év alatt 38 évről 40,37-re emelkedett. „Az átlagéletkor már két éve stabilan 40 felett van” – jelentette ki Alexander Ballek, a hivatal elnöke.

Növekvő születések

Szlovákia társadalma már az 50-es évektől öregszik, vagyis egyre magasabb az idősek aránya a társadalomban, de a folyamat az elmúlt század kilencvenes éveiben gyorsult fel. „Annak ellenére, hogy 2016-ban született a legtöbb gyerek az elmúlt öt évben, és a születések száma folyamatosan emelkedik, még mindig alacsony szinten van” – jelentette ki Zuzana Podmanická, a lakossági statisztikák osztályának vezetője. Tavaly összesen 57 557 gyerek született, ami 1,48-as születési rátát jelent, ami azonban még mindig a kritikus 1,5-ös érték alatt van, és nagyon távol az ideális 2,1-es értéktől. A születési ráta azt mutatja, hogy hány élve született gyermek jut egy nőre annak termékeny korszakában. A 2,1-es értéket Szlovákiában legutóbb 1988-ban haladta meg a születési ráta, 1,5-nél is utoljára 1995-ben volt magasabb.

Az összlakosság száma tavaly 9091-gyel nőtt, ebből 5206-ot tett ki a természetes növekedés, vagyis a tavaly született gyermekek száma ennyivel volt magasabb az elhunytak – 52 351 – számánál. A többi a bevándorlás hatása, tavaly 3885 külföldi telepedett le nálunk, mint ahányan elhagyták az országot. A pozitív trendhez hozzájárult az is, hogy tavaly az egy évvel korábbihoz képest mintegy 1500 fővel csökkent az elhalálozások száma is.

Tovább élünk

A társadalom elöregedésének van pozitív hozadéka is: egyre magasabb a születéskor várható élettartam. Ez igaz mind a nőkre, mind a férfiakra: az elmúlt tíz évben a férfiak születéskor várható élettartama 70,51 évről 73,71-re nőtt, míg a nőknél ez a mutató 78,08 évről 80,41 évre emelkedett. „A trend azt mutatja, hogy férfiak várható élettartama gyorsabban nő, mint a nőké, tíz év alatt a különbség 7,57 évről 6,7 évre csökkent a két nem között” – magyarázta Podmanická.

Fogy a magyar

A magyar kisebbséghez tartozók száma egy év alatt csaknem ezer fővel csökkent a hivatal adatai alapján. Míg 2015-ben 455,7 ezer magyar élt Szlovákiában, addig tavaly már csak 454,9 ezer. Ez a teljes lakosság számát tekintve 8,37%-os arány. A magyar mellett csökken a csehek és az ukránok száma és aránya, miközben a romáké, a ruszinoké és a lengyeleké emelkedik, a németeké, pedig viszonylag stabilan áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?