Több falu is körzeti orvos nélkül maradt

Kürt/Fűr |

<p>Körzeti orvos nélkül maradnak az érsekújvári járásbeli Kürt és Fűr lakosai. Néhányan már ki is kérték az orvosi dokumentációjukat és átvitték a tíz kilométerre lévő Köbölkútra, ahol két körzeti orvos dolgozik.</p>

Téglás János, Kürt, és Štěpánka Zacharová, Fűr polgármestere tudatta a lakosokkal, hogy levélben fordultak Nyitra Megye Önkormányzatának egészségügyi osztályához.

Orvosolni a helyzetet

Téglás János felhívást tett közzé az egyik közösségi oldalon, melyben az állt, hogy bár nem az önkormányzat hatásköre a körzeti orvosi rendelő működtetése, minden követ megmozgatnak, hogy a betegek ne maradjanak ellátás nélkül. Téglás elmondta, ha egyszer bezárják a kürti rendelőt, újranyitására már nem sok reményt lát. Segítséget kért Hugyivár Imre orvostól, aki Nyitra megye egészségügyi bizottságának elnöke és Köbölkúton körzeti orvos. „Drámai a helyzet, mert nincs utánpótlás. Milan Belica megyeelnökkel is beszéltem a problémáról. A legfiatalabb körzeti orvos, akit ismerek, 45 éves. A kollégák egy része a fővárosban marad, vagy más egyetemi, megyei kórházban dolgozik, sokan külföldre mennek. Húsz évvel ezelőtt még megbecsülték, megfizették a körzeti orvosokat. Ma már nehéz rávenni a fiatalabbakat, hogy vidéken dolgozzanak. A térségben a legtöbb körzeti orvos nyugdíj előtt áll, nagyon nagy szükség van az utánpótlásra. A probléma, amellyel most szembesülünk az érsekújvári térségben, egyre nagyobb méreteket ölthet” – mondta Hugyivár Imre. Köbölkút tíz kilométerre van Kürttől, eddig mintegy százötvenen döntöttek úgy, hogy átviszik a kartotékjukat az ottani rendelőbe. Eddig a fűri születésű Nagy Krisztina volt Kürtön a körzeti orvos, de egészségi okok miatt nem folytatja a munkát.

Miért fizetünk?

Az érintettek joggal teszik fel a kérdést, minek fizetik az egészségügyi biztosítást, ha az állam nem képes arra, hogy garantálja az orvosi ellátást. Az általános orvosok bruttó átlagbére mintegy 2000–2800 euró, az összeg a betegek számától, az elvégzett vizsgálatoktól, az ügyeleti lehetőségektől függ. Szlovákiában csaknem húsz olyan járás van, elsősorban keleten, ahol orvoshiánnyal küzdenek. Magyarországon, ahol mintegy 280 körzetben nincs háziorvos, régóta keresik a megoldást. Bevezették az úgynevezett non-doktori rendszert, ami annyit jelent, hogy az orvosi egyetemeken kiterjesztett hatáskörű okleveles ápolókat képeznek. Olyan szakembereket, akik jelentős terhet vehetnek le az orvosokról a háziorvosi praxisban.

Fűrről Kürtre vagy Csúzra

Štěpánka Zacharová, a Kürttől három kilométerre lévő Fűr polgármestere elmondta, amint szembesültek a problémával, azonnal megszólították Nyitra megye önkormányzatát, és önerőből is kerestek körzeti orvost. Ígéretet kaptak egy érsekújvári orvostól, ám ő később meggondolta magát. „Próbáltuk elérni, hogy legalább heti egy alkalommal legyen orvosi rendelés a községben, de sajnos erre nincs lehetőség. Nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok, egy megfelelő orvosi rendelő megnyitásához épületre, annak folyamatos karbantartására van szükség, ami újabb kiadással jár, ám orvost találni még ennél is nehezebb feladat” – mondta Zacharová.

A község is segít

Téglás János polgármester tegnap a megyeszékhelyen tárgyalt, aminek eredménye az lett, hogy ideiglenesen megoldódni látszik a kürti és a fűri helyzet. „Ivan Vojtek csúzi körzeti orvos vállalta, hogy meghatározott napokon a kürti egészségügyi központban fogadja a betegeket. Kürtön mintegy 1600–1700 személyről van szó, köztük idős emberekről, akiknek komoly gondot jelent az utazás” – mondta Téglás János. A Csúzról érkező orvos munkáját az önkormányzat azzal segíti, hogy berendezi a rendelő helyiségeit.

Az első rendelési nap június 2-án, pénteken lesz a kürti körzeti egészségügyi központban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?