Két hajléktalan mentette a manchesteri gyerekeket, pénzt és lakást kaptak

Manchester |

<div>Szilánkokat, repeszeket távolítottak el a sérültek arcából, testéből, a két utcán élő férfi hamarabb ott volt a helyszínen, mint a hivatásos mentők.</div>

Egyikük már több ezer font adományt kapott az adakozóktól, a másiknak egyelőre fél évre lakást ajánlott fel a West Ham United focicsapat társtulajdonosa, de más módon is fogja segíteni.  Stephen Jones, az egyik hajléktalan volt az első, aki azonnal a sérültek segítségére sietett. „Egy csomó vérző gyerek volt ott, sírtak, kiabáltak. A bombából szétröppenő szögeket húztam ki a karjukból, az egyik kislánynak az arcából” – mondta az ITV brit televíziónak a 45 éves Jones. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"276684","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] A másik hajléktalan férfi Chris Parker. A The Independent című lap szerint a 31 éves férfi azért volt a kijárat közelében, hogy némi aprót kérjen a koncertről távozóktól. Ő is azonnal a sérültek segítségére sietett, bár a légnyomás őt is leterítette a földre. „Ott feküdt egy kislány, elveszítette az egyik lábát, beletekertem őt egy pólóba. Egy idős nő pedig a karjaimban halt meg” – mondta Parker. BOSSZÚVÁGY HAJTOTTA A MANCHESTERI ROBBANTÓT - MEGKÉSELTÉK A BARÁTJÁT Miután elterjedt a hír, hogy Parker mekkora önfeláldozással segített, a Gofundme oldalon megjelent egy számla, amelyre adományt lehet utalni nekik, Parker egyetlen nap alatt 27 ezer fontot kapott, ezután pedig az anyja felhívást tett közzé, hogy szeretné újra felvenni a kapcsolatot, segítsenek őt megtalálni. „Alaposan eltávolodtunk egymástól, már sok évvel ezelőtt. Nem tudtam, hogy hajléktalan. Kérlek, Chris, jelentkezz!” – írta az anyja. (ú, hnonline, independent)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?