Ha Kotlebáékat szétzavarják, akkor is képviselők maradnak

Pozsony |

<div>Alkotmányjogászok szerint ha feloszlatják &nbsp;Marián Kotleba szélsőséges pártját, 14 parlamenti képviselője akkor is tovább gyakorolhatná mandátumát.</div>

A PÁRT FELOSZLATÁSÁRA MA TETT JAVASLATOT   Jaromír Čižnár legfőbb ügyész a Legfelsőbb Bíróságnak, ahonnan minden bizonnyal majd az Alkotmánybíróságra vándorol az ügy. Eduard Bárány és Jozef Vozár alkotmányjogász is úgy véli azonban, hogy Kotlebáék akkor is a parlamentben maradhatnak, ha a párt feloszlatásáról belátható időn belül döntés születne.„Senki sem tehet ki egy választott képviselőt a parlamentből” – mondta Bárány. Vozár szerint a következő választásig képviselők maradnának, az új parlamenti választáson azonban már nem indulhatnának. Ugyanez a véleménye Richard Rašinak (Smer), a parlament mentelmi és mandátumvizsgáló bizottsága elnökének. „Ha feloszlatják a pártot, parlamenti frakciója megszűnik, de tagjai képviselők maradnak. Sőt, mivel Kotlebáék 14 vannak, más néven új frakciót hozhatnak létre” – mondta Raši.Létszámuk akkor csökkenne, ha Kotleba valamelyik képviselőjét jogerősen elítélnék (jelenleg többük ellen is rendőrségi vizsgálat folyik). Ebben az esetben a pártból nem lépne a helyére pótképviselő, tehát a parlamentnek nem 150 képviselője lenne. (SITA, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?