Róma teljesen megbénult Trump miatt

Róma |

<div>A Vatikán környékén és Róma belvárosában még a gyalogos közlekedést is korlátozzák Donald Trump látogatása miatt, amely a rómaiak örömére mindössze 19 órás.</div>

Az amerikai elnök Ferenc pápával, Sergio Mattarella államfővel és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnökkel is találkozik.  Az Air Force One kedden kora este szállt le a Fiumicino római repülőtéren, az elnöki delegáció további három repülőgéppel érkezett, hetven gépjárművet használ. Trumpot reggel negyed kilencre várják a Vatikánba, Ferenc pápa fel kilenctől fogadja. A delegáció gépjárművekkel hajt be Vatikánvárosba, a pápai állam egyik oldalsó kapuján, a Porta Peruginón, olasz sajtóértesülések szerint ugyanis Ferenc pápa minél egyszerűbb, felhajtás nélküli találkozót szeretne Trumppal, aki nem állami, hanem magánlátogatásra érkezik. A katolikus egyházfő szokása szerint először tolmáccsal, négyszemközt beszél az elnökkel, majd a delegáció tagjait fogadja. Várakozás előzi meg a találkozó időtartamát: a szentszéki protokoll húsz percet ír elő államfők esetében, ha ezt Ferenc pápa túllépi, akkor ez kiemelten szívélyes audienciára utal. Észak és délA La Stampa olasz napilap hangsúlyozta, hogy Amerika két fele, a kontinens északi és déli részének képviselője találkozik egymással. Ferenc pápa 2016 februárjában úgy kommentálta Donald Trumpnak a mexikói határ lezárását célzó terveit, hogy nem keresztény az, aki hidak helyett falakat épít. Az amerikai elnök erre megjegyezte, hogy a pápa túlzottan politizál. A Vatikán és a Fehér Ház vezetőjének találkozóját végül Christoph Pierre washingtoni nuncius és Donald Wuerl washingtoni érsek készítette elő március közepén a washingtoni nunciatúrán, ahol Donald Trump tanácsadói is jelen voltak. Trump Pietro Parolin bíborossal, szentszéki államtitkárral és Richard Gallagher érsekkel, vatikáni külügyminiszterrel is találkozik. Felesége, Melania ezzel egy időben megnézi a vatikáni paloták termeit. Végül az elnöki házaspár ellátogat a Sixtus-kápolnába és a Szent Péter bazilikába. Sajtókonferenciát nem tartanak, a felek külön közleményt bocsátanak ki a találkozó témáiról. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"276511","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A Vatikánból az amerikai elnök járműkonvoja átkel Róma belvárosán, a Quirinale-dombon álló olasz elnöki palotáig, ahol Sergio Mattarella államfő várja. Ezt követően Donald Trump Paolo Gentiloni olasz kormányfővel találkozik az amerikai nagykövetségi rezidencián, a Taverna-villában. Az olasz miniszterelnökkel, aki április 20-án járt a Fehér Házban, Donald Trump a G7-es csoport péntek-szombati csúcstalálkozójáról egyeztet. Eközben Melania Trump egy római katolikus gyermekkórházba látogat, az elnök lánya, Ivanka Trump pedig a Szent Egyed katolikus közösség római székházában az ember-kereskedelemről rendezett találkozón vesz részt. Az amerikai elnök ma egy óra után utazik el Rómából Brüsszelbe. Mindössze 19 órás római látogatása idejére kiemelt biztonsági készültséget léptettek életbe: a római tömegközlekedés egyes járatainak útvonalát már kedd reggeltől módosították. Ma Vatikánváros környékét és Róma belvárosát majdnem teljesen lezárták a járműforgalom előtt, és a gyalogosok is csak biztonsági kapukon juthatnak be. Donald Trump római útvonalai titkosak, olasz sajtóértesülések szerint az olasz főváros központjában a biztonsági készültséget három koncentrikus kör szerint fokozzák. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?