Az év legjobb hazai magyar gyerekkönyve

Diószeg |

<p>Fellinger Károly kapta az év legjobb hazai magyar gyermekkönyvéért járó Simkó Tibor-díjat. A rendkívül sokoldalú irodalmár mátyusföldi és felső-csallóközi meséket, mondákat és anekdotákat gyűjtött össze, illetve dolgozott fel az Ilka vára című kötetben.&nbsp;</p>

A szép kivitelű díjnyertes könyvet a Vámbéry Polgári Társulás adta ki tavaly, Schall Eszter izgalmas színvilágú illusztrációival. Ez a szerző eddigi legteljesebb gyűjtése, amelyben a sok első közlés mellett a korábbi kötetekben szereplő szövegek is új köntösben jelentek meg.

A Simkó Tibor-díjat 2013-ban alapította a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának választmánya, abból a célból, hogy méltó rangra emelje a szakmai szempontból meglehetősen mostoha helyzetben lévő hazai magyar gyermekirodalmat. Ezt az elismerést kétévente osztják ki, először Z. Németh István, majd pedig Tóth László vehette át.

Az ünnepélyes díjátadás a hagyományokhoz híven idén is Diószegen, Talamon Alfonz szülővárosában volt tegnap este, ám idén, rendhagyó módon csak ez az egy elismerés talált gazdára. A legjobb prózai teljesítményért járó Talamon-díjat az Őszi Írófesztiválon, Párkányban adják át az arra legérdemesebb alkotónak. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?