Egy év alatt 50 ezerrel nőtt a munkahelyek száma

Pozsony |

<p>Szlovákia gazdasági teljesítménye az idei első negyedévben 3,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami a gazdasági elemzőket is meglepte, ők ugyanis ennél alacsonyabb bővülésre számítottak. A cégek javuló gazdasági mutatóinak köszönhetően egyre több új munkahely közül válogathatnak az álláskeresők.</p>

A Statisztikai Hivatal tegnap tette közzé az első negyedév gazdasági növekedéséről szóló gyorsjelentését. Az elemzők eredetileg arra számítottak, hogy a szlovák gazdaság növekedési üteme visszafogottabb lesz, az ország húzóágazatának számító autóiparban ugyanis a cégek az új modellek bevezetésére koncentrálnak, emiatt pedig gyengébb teljesítményt nyújtanak a korábbiaknál. „Az autóipar gyengélkedését azonban bőven pótolta az egyre dinamikusabban növekvő belső fogyasztás és az európai konjunktúra váratlan élénkülése, ami magával húzta a szlovák ipart is” – mondta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Szlovákia gazdasága jelenleg a 28 tagú Európai Unió nyolcadik leggyorsabban növekvő gazdaságának számít, régiónkból azonban több ország is leköröz bennünket. Csak összehasonlításképpen: Romániában 5,6, Lengyelországban 4,1, Magyarországon pedig 3,7 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye az elmúlt egy évben. A nyugat-európai gazdaságok azonban messze mögöttünk kullognak, miközben az átlagos uniós növekedés 2 százalék.

„A dinamikus gazdasági növekedés a szlovákiai foglalkoztatottságon is meglátszik” – nyilatkozta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. A Statisztikai Hivatal szerint az első negyedévben 2,342 millió embernek volt munkája az országban, 2,1 százalékkal többnek, mint egy évvel korábban. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az elmúlt egy évben nagyjából 50 ezerrel több új munkahely jött létre az országban, mint amennyi megszűnt. A Statisztikai Hivatal az első negyedév gazdasági eredményeiről szóló részletes jelentését június 7-én teszi közzé. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?