Érsekék esete a spekulánsokkal

Pozsony |

<p>Gyorsított eljárásban tárgyalja a parlament az előzetes telekkisajátításról szóló tervezetet.&nbsp;</p>

A javaslat lehetővé tenné, hogy az állam olyan telkeken is elkezdhesse az autópályák építését, melyek kisajátítási eljárása még folyik. Érsek Árpád, a javaslatot benyújtó közlekedési tárca vezetője szerint a telekspekulánsok ellen akarják felvenni a harcot a törvénymódosítással, az ellenzék szerint azonban a spekulánsokat épp az állam hozta helyzetbe. Érsekéket sajtóhírek szerint elsősorban a pozsonyi D4-es körgyűrű miatt szorítja az idő – az építő spanyol konzorciummal kötött szerződésben ugyanis az állam annak idején vállalta, hogy elintézi az építési engedélyeket is. Ezekkel azonban jelenleg nem halad, a telkek egy részét ugyanis viszonteladók vásárolták fel – még alacsony áron –, és most többszörös áron akarják eladni az államnak. A hírek szerint azokról a vállalkozókról van szó, akik a nyitrai Jaguar körüli telkek kapcsán is felbukkantak, és több telket vásároltak. A minisztérium a törvényjavaslatot – amely már a kisajátítás előtt lehetővé tenné az építési munkálatok megkezdését – azzal indokolja, hogy a módosítás hatékonyabbá teszi az engedélyeztetési eljárást, és sok pénzt takarít meg az államnak. Az ellenzéki SaS azonban amellett, hogy a szakmai egyeztetés hiányát is felrótta a tárcának és a lehetséges alkotmányellenességre is felhívta a figyelmet, azt állítja, az állam magát hozta időzavarba és tette lehetővé a spekulánsok színre lépését. „Az építési szerződés aláírása előtt figyelmeztettük az akkori minisztert, Roman Brecelyt, hogy előbb vásárolják fel a telkeket, zárják le az építési eljárásokat, és csak akkor írják alá a PPP-modellt” – mondta Miroslav Ivan, az SaS képviselője. Szerinte a minisztérium abban is hibázott, hogy nem figyelmeztette a telektulajdonosokat, hogy spekulánsok környékezhetik meg őket. „Az állam magának okozott kárt, és most öt nap alatt módosítana törvényt, ahelyett, hogy elismerné a hibáját” – tette hozzá. (fm, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?