Pincérek futóversenye Kassán – először

Kassa |

<p>A kassai sétányon első alkalommal megrendezett futóversenyenre a kassai városi napok ünnepségsorozatának keretén belül kerítettek sort.&nbsp;</p>

A legügyesebb, leggyorsabb pincért keresték szombaton a kassai pincérek nulladik futóversenyén. A helyi éttermek, bárok és kávézók pincérei közül valamivel több mint húszan álltak a rajthoz, hogy a Szent Erzsébet-székesegyház és az Állami Színház között kijelölt 60 méter hosszú pályán, egy tálcán egyensúlyozva célba fussanak egy félig töltött palackkal és egy pohár üdítővel. A feladat nem volt könnyű, mert a pincérek gyorsasága mellett az is számított, hogy mennyi üdítő maradt a pohárban. A selejtezőből a négy legügyesebb pincér jutott tovább, akiknek végül már két csordultig tölött pohárral kellett abszolválni a szakaszt. Az első hely a legkevesebb italt kilögybölő pincérnek járt, de mivel mindegyikük teli pohárral lépte át a célvonalat, a gyorsaság döntött. A verseny győztese a mindössze 19 éves kassai születésű Patrik Tulaj lett, aki fiatal kora ellenére már több mint négy éve űzi a szakmát. „Nem volt egyszerű a feladat, de abban reménykedtem, hogy a többieknek úgyis kifordul a kezéből a pohár. Egyébként egy jó pincér nemcsak gyors és ügyes, hanem kommunikatív, professzionális és mindent megtesz azért, hogy a vendég elégedett legyen” – mondta a verseny győztese. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?