Iszmáíl Haníjét választották a Hamász új vezetőjévé

Gáza |

<p>Iszmáíl Haníjét választották az Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) új vezetőjévé - jelentette be szombaton Háled Mesaal, a Gázai övezetet uraló radikális szervezet korábbi vezetője.</p>

Haníje korábban a Hamász Gázai övezeti vezetőjének tisztségét látta el, illetve a Palesztin Nemzeti Hatóság - vitatott - miniszterelnökének tisztségét töltötte be.

Az al-Dzsazíra pánarab hírtévének nyilatkozó Mesaal, aki 1996 óta volt a Hamász legfőbb politikai vezetője, gratulált Haníjének megválasztásához.

Fazi Barhum, a Hamász szóvivője szerint Haníjét szombaton választották meg a szervezet politikai bizottságának élére.

A bejelentés nem sokkal azt követően látott napvilágot, hogy a Gázai övezetet 2007 óta uraló csoport új, látszólag pragmatista politikai programot hirdetett a Hamász nemzetközi elszigeteltségének feloldására.

A Hamász azon van, hogy új arculattal, mégpedig egy muszlim nemzeti felszabadítási mozgalomként hirdesse magát. Ezért megváltoztatta alapító okiratát, amelynek értelmében szakít az "anyaszervezetével", a Muzulmán Testvériség pánarab mozgalommal. Ez azt a szándékát jelzi, hogy ki akar törni a nemzetközi elszigeteltségből, javítani akarja kapcsolatait a Perzsa-öböl menti országokkal és Egyiptommal, amely terrorszervezetnek könyvelte el a Muzulmán Testvériséget.

A Hamász emellett törölte a dokumentumból az Izrael megsemmisítését követelő nyelvezetet, ugyanakkor célja továbbra is az egész történelmi Palesztina felszabadítása, amely Izrael államot is magába foglalja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?