Mecset égett Stockholm közelében

Stockholm |

<p>Gyújtogatás gyanújával indított nyomozást hétfőn a rendőrség Svédországban az után, hogy éjjel kigyulladt az ország legnagyobb síita mecsetje Stockholm egyik elővárosában.</p>

A järfällai tűzesetben senki sem sérült meg, az épület homlokzatában és tetejében keletkezett kár.

"A tűz helyszínét lezártuk a törvényszéki vizsgálat miatt" - közölte a rendőrség.

Lars Byström, a svéd rendőrség szóvivője a TT svéd hírügynökségnek elmondta, hogy gyanújuk szerint a tüzet az épületen kívül gyújtották meg, nem bent keletkezett. A tűzoltókat nem sokkal éjfél után riasztották, hogy ég az épület.

Akil Zahiri, a helyi muszlim közösség szóvivője elmondta: a muszlimokat felzaklatták a történtek, sokan aggódnak. A hivatalos nevén Ali Imám Muszlim Központ illetékesei pedig azt tudatták, hogy a tűzben az épületnek körülbelül a negyede megsemmisült.

"Ha valóban gyújtogatás történt, akkor meg kell erősítenünk a biztonsági intézkedéseket" - húzta alá Zahiri.

Svédországban idegengyűlölők és terroristák is támadtak már mecsetekre. Egy éve egy bevallottan idegengyűlölő férfi támadt egy benzines kannával egy mecsetre, és tavaly a síitákat is ellenségnek tekintő Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett elkövetőként egy malmöi mecsetben elkövetett gyújtogatás után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?