Nem lesz szemétégető Párkányban

Párkány |

<div>Visszalépett a HC Logistik cég, amely a párkányi ipari park területén létesített volna üzemet.&nbsp;</div>

A hulladék-feldolgozó és -újrahasznosító üzem ellen nemcsak a civilek, hanem a város képviselő-testülete és a környező települések is tiltakoztak. Az üzem ellen előbb a civilek, majd az MKP indított petíciót. A civilek elektronikus petícióját néhány nap alatt több mint ezerhatszázan, az MKP petícióját több, mint hétezren írták alá. „A széleskörű összefogásnak köszönhetően győzött a józan ész” – mondta az ügy kapcsán Farkas Iván, az MKP petíciós bizottságának szóvivője.  „Szerencsére a testületnek is időben sikerült olyan határozatot hoznia, amellyel határozottan elutasította a beruházást, mivel az ellentétes a város, illetve a környező települések érdekeivel, és komoly aggályok merültek fel a tervezett üzem környezetre és egészégére gyakorolt hatásával kapcsolatban” – nyilatkozta lapunknak Vitkó Andrea (Híd) önkormányzati képviselő.  A napokban a városi hivatal és az önkormányzat is megkapta a földművelésügyi minisztérium levelét, amelyben közlik: a HC Logistik visszavonta beruházási szándékát, aminek alapján a minisztérium határozatot hozott az eljárás megszüntetéséről. Nem a HC Logistik az egyetlen, amely a párkányi ipari park területén hulladék-feldogozó és újrahasznosító üzemet létesítene. A Vašo Invest még 2014-ben megkapta a környezetvédelmi minisztérium jóváhagyását. Tavaly augusztusban és idén februárban a cég projektmódosítást kért a környezetvédelmi tárcától. A véleményeztetési eljárás részeként a minisztérium kikérte a város álláspontját is. Az első módosítási indítvánnyal kapcsolatban a város tavaly augusztusban nem küldött állásfoglalást, amit jóváhagyásnak minősítettek. Idén februárban – a második projektmódosítás kapcsán – a polgármester rendkívüli ülést hívott össze, amire meghívást kaptak a Vašo Invest képviselői is. A cég prezentációjából kiderült, hogy teljesen új technológiával működő feldolgozóüzemet létesítene Párkányban, amit eddig csak egyetlen helyen, a cég szeredi üzemében alkalmaznak. Elmondták, hogy újabb showroomra (mintaterem) van szükségük ahhoz, amit Párkányban szerettek volna létrehozni. A mintaterem ötletét a képviselők kétkedve fogadták, és a hasonló határozatot fogadtak el, mint a HC Logistik esetében. A módosítással kapcsolatos engedélyeztetési eljárást a környezetvédelmi minisztérium márciusban leállította. A Vašo Investtel kapcsolatos eljárás megszüntetését Szigeti László (MKP) önkormányzati képviselő ekkor így kommentálta: a párkányiak és a környékbeliek egyelőre nem nyertek háborút, sajnos még csatát sem, de a végső győzelemhez vezető első ütközetet igen. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?