A Star Wars 9. részét 2019 májusában mutatják be

Los Angeles |

<div>A vártnál hamarabb, már 2019. május 24-én a mozikba küldik a Star Wars 9. részét.</div>

Az űreposz újabb részeinek bemutatóit a két éve bemutatott Star Wars: Az ébredő Erő című 7. epizód óta decemberre időzítették, tavaly a sorozattól különálló Zsivány Egyest is decembertől vetítették, a Disney stúdió most mégis úgy döntött, hogy a 9. rész, amelyet Colin Trevorrow rendez, öt hónappal korábban, már 2019 májusában debütálhat. Úgy tűnik, hogy a Disney visszatér a régi gyakorlathoz és ismét májusra teszi a Star Wars-folytatások bemutatóját, ahogy az korábban, a George Lucas által jegyzett 1999-ben, 2002-ben és 2005-ben vetített részek, az előzménytrilógia esetében történt. A 2015-ben kezdődött új trilógia befejező epizódjában várhatóan John Boyega, Daisy Ridley és Adam Driver is szerepel. Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke a közelmúltban leszögezte, hogy a tavaly elhunyt Carrie Fisher minden leforgatott jelenetét Az utolsó Jedik című 8. részben láthatják majd a nézők, tehát a 9. részben a színésznő már nem jelenik meg posztumusz. A Star Wars: Az utolsó Jedik című epizódot 2017. december 15-től vetítik. A Disney most közzétett bemutatólistája szerint a Han Solóról szóló Star Wars-film premierje 2018. május 25-én lesz. A stúdió az ötödik Indiana Jones-filmet 2020. július 10-én, a Jon Favreau rendezésében készülő Az oroszlánkirály című játékfilmet 2019. júluis 19-én, A Jégvarázs folytatását pedig 2019. november 27-én küldi a mozikba.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?