Politikai földrengésről ír a francia sajtó

Párizs |

<div>A francia politikai berendezkedés földrengéseként értékelte a francia sajtó Emmanuel Macron és Marine Le Pen bejutását a második fordulóba.</div>

A vezető gazdasági napilap, a Les Échos szerint a földrengés egyben ugrás az ismeretlenbe, a választóknak ugyanis elegük lett a hagyományos politikai pártokból, és a múltat teljesen fel akarták számolni. „A választók vasárnap új lapot akartak nyitni a francia politikai életben, ahhoz képest, amely alapján az az V. köztársaság kezdete óta (1958) strukturálódott” – hangsúlyozta a lap. A katolikus La Croix szerint „az eredmény földrengést jelent, amelynek utórengései tartósak lesznek”. A liberális L'Opinion szerint teljesen új lapot nyitottak a francia választók az V. köztársaság történetében azzal, hogy kiejtették minden olyan politikai párt jelöltjét, amely az elmúlt évtizedekben kormányzott. A konzervatív Le Figaro, amely a kampányban Francois Fillon jobboldali jelöltet támogatta, úgy látja, hogy a jobboldal kiütéses vereséget szenvedett, s elvesztett egy olyan választást, amely számára még néhány hónapja elveszíthetetlennek tűnt. A szerkesztőségi írás arra is felhívta a figyelmet, hogy a baloldal sikertelen kormányzása után, miközben a változás iránti vágy még soha nem volt ennyire erős, a jobboldal a történetében először nem jutott be a második fordulóba. VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ ITT A baloldali Libération címlapján Emmanuel Macron fotójával jelent meg, s a centrista jelölt politikai mozgalmának nevére utalva az Indulás felirattal, sugallva azt, hogy ő a második forduló favoritja. „A második fordulóban a szociálliberalizmus áll szemben a nacionalizmussal, a nyitottság a bezártsággal, az egységes Európa a magára maradt Franciaországgal” – írta a baloldali napilap, amely szerint „elviekben, valamennyi párt republikánusának köszönhetően a választás fiatal újonca le fogja győzni a gonosz mostohát”. Laurent Jauffrin főszerkesztő ugyanakkor azt is megemlítette, hogy a Nemzeti Front története legjobb eredményét érte el egy elnökválasztáson, s amennyiben a második forduló az elit és a nép közötti harccá változik át, senki nem lehet biztos az eredményben. „Egy új díszletben minden lehetséges, azaz vigyázat” – írta a Libération.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?