Tisóról szervez konferenciát a nyitrai püspök

Nyitra |

<p>Jozef Tiso &ndash; pap és köztársa-sági elnök címmel szervez jövő héten tudományos szemináriumot Tiso kivégzésének 70. évfordulója alkalmából a nyitrai püspökség. Az előadók között ott lesz a nyitrai püspök és néhány nacionalista történész is.</p>

A Komenský Egyetem Katolikus Papnevelő Karának egyháztörténeti tanszékével társszervezésben készülő konferencia tudományos rendezvény lesz a nyitrai püspökség szerint, és azért érezték kötelességüknek a megszervezését, mert Tiso harminchét évig a nyitrai egyházmegye papja volt. Földi maradványait 2008-ban a püspökség székhelyéül szolgáló vártemplomban helyezték végső nyugalomra. Az újratemetésben nagy szerepe volt az püspökség akkori hivatalvezetőjének, Tiso unokaöccsének, Štefan Valónak. Pap és államfőA püspökség szerint a konferencia nem azt jelenti, hogy Tiso mellett foglalnának állást. „A tudományos vitához szeretnénk hozzájárulni egy olyan témában, amelyben szükséges, de nagyon hiányos a kutatás, főleg Jozef Tiso papi hivatására összpontosítunk” – áll a püspökség nyilatkozatában. Arra a kérdésre, hogy elválasztható-e Tiso papi tevékenysége a háborús szlovák bábállam elnökeként a zsidóüldözésben vállalt szerepétől, a püspökség nem válaszolt. Tiso és KotlebaA szeminárium hangvételéről azonban sokat elárul a meghívottak névsora. Martin Lacko azon nemzeti irányultságú történészek közé tartozik, akik Tiso döntéseit kisebbik rossznak tartják, és azt emelik ki, hogy hány zsidót mentett meg az elhurcoltatástól, az elhurcoltak számáról nem beszélnek. Lacko korábban a Nemzeti Emlékezet Intézetének munkatársa volt, jelenleg azonban már Marian Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) parlamenti képviselőjének, Natália Grausovának az asszisztense. Rendszeresen részt vesz a fasiszta szlovák állam megalakulásának évfordulóira szervezett rendezvényeken és a Tiso emlékünnepségeken, legutóbb a Szlovák Megújhodási Mozgalom meghívására a csekejeki (Čakajovce) Tiso-szobornál szónokolt az egykori elnök politikusi és emberi nagyságáról. A nyitrai szemináriumon Tiso a nemzet emlékezetében címmel tart előadást.Viliam Judák nyitrai megyéspüspök Tisóról mint Karol Kmeťko egykori nyitrai püspök munkatársáról fog előadni. Tiso évekig Kmeťko titkára volt, tisztelte őt, de a zsidókérdésben nem értettek egyet. A Tiso elleni perben Kmeťkót tanúként hallgatták ki, és azt mondta, Tiso elnöki szerepvállalását támogatta, de többször is figyelmeztette őt, hogy az elhurcolt zsidókkal embertelenül bánnak a németek. Hely a lavírozásraA Nemzeti Emlékezet Intézetéből senkit nem hívtak meg a rendezvényre, és nincs ott a meghívottak között a Tisóval és a háborús szlovák állammal behatóan foglalkozó két elismert szlovák történész, Ivan Kamenec és Dušan Kováč sem. Dušan Kováč úgy véli, már a meghívottak névsora enged következtetni, hogy egyoldalú lesz a szeminárium, és inkább mentségeket keresnek majd Tiso számára. „Amíg a katolikus püspökök nem mondják ki nyíltan, hogy egy pap is vétkezhet, még akkor is ha államalapító, sőt, Tiso egyenesen a papi mivolta ellen vétkezett a tétlenségével, addig lesz hely és mód a lavírozásra” – véli Dušan Kováč. Az egyház és TisoA szlovákiai katolikus egyház vezetői a mai napig nem nyilatkoztak egyértelműen Tisóhoz fűződő viszonyukról. Ján Sokol nyugalmazott nagyszombati érsek többször is nyíltan kifejezte iránta való tiszteletét, és misét szolgált lelki üdvéért. A többi püspök ma már kerüli, hogy állást kelljen foglalnia Tisóval kapcsolatban, de 1996-ban még a Szlovákiai Püspökök Konferenciája is kiadott egy állásfoglalást, amelyben támogatásáról biztosította a Tiso halálának 50. évfordulója alkalmából tartott megemlékezéseket. A nyilatkozatban, amelynek valódiságát Martin Kramara, a püspöki konferencia szóvivője igazolta lapunknak, a püspökök „nemzetünk hű fiának, kiváló államférfinak” nevezik Tisót, aki az elveiért kész volt az életét feláldozni, és arra kérik az összes plébániát, hogy „szégyenletes kivégzésének” 50. évfordulóján harangoztassanak az emlékére. Idén ezt az állásfoglalást terjesztette a plébániákon Anton Čulen katolikus aktivista, volt ombudsman-jelölt. A püspöki konferencia nem határolódott el tőle, mint ahogy azoktól a papoktól sem, akik a Tisót a legnagyobb szlováknak tartó Marián Kotlebát támogatják. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?