Kompenzálja a kormány azokat a nyugdíjasokat, akik ráfizettek a 2004-es reformra

Pozsony |

<p>Több mint 100 ezer nyugdíjasnak emelkedik jövőre jelentősebb összeggel a nyugdíja. A kormány által tegnap jóváhagyott törvénymódosítás szerint a legidősebbek nyugdíja egységesen, 25,50 euróval emelkedik, a többiekét egyénileg, a korábbi fizetésük alapján számítja át a Szociális Biztosító.</p>

A törvénnyel a kormány azokat a nyugdíjasokat segítené, akiket hátrányosan érintett a nyugdíjrendszer 2004-es átalakítása. Az átalakítás során ugyanis nem számították át a korábban kiszabott járadékok összegét, így előfordult, hogy két ugyanolyan munkát végző, azonos beosztású ember nyugdíja között viszonylag nagy különbség mutatkozott, ha az egyik 2003 decemberében, a másik pedig 2004 januárjában ment nyugdíjba. Az új rendszer volt bőkezűbb, a régi túlságosan „szolidáris” volt, a nyugdíjplafonnál magasabb nyugdíjat nem lehetett kiszabni.

A tervezet két csoportra osztja az úgynevezett régi nyugdíjasokat: az 1988. október elseje előtt nyugdíjazottakra és az 1988 októbere és 2004. január 1-je között nyugdíjazottakra.

Az első csoportba tartozók – a szociális ügyi minisztérium adatai szerint mintegy 12 900 nyugdíjas – egységesen 25,50 eurós emelésre számíthatnak. Az emelés azért egységes, mert az 1988 októbere előtt nyugdíjazottaknak nem lehet átszámítani a nyugdíjukat az aktív korukban kapott fizetés alapján, mivel a Szociális Biztosítónak nincsenek meg az ehhez szükséges adatok.

A második csoportba mintegy 450 ezer nyugdíjas tartozik, közülük azonban csak minden ötödiket, mintegy 88 400-at érint a nyugdíjemelés – ők azok, akik aktív korukban az átlagnál jobban kerestek, és az új, 2004 óta érvényes rendszerben magasabb lett volna a nyugdíjuk. Az ő nyugdíjuk egyénileg emelkedik, a Szociális Biztosító ugyanis a 2004 előtti fizetésük alapján állapítja meg a nyugdíj összegét. A szociális ügyi minisztérium szerint az átlagos emelés összege 46 euró körül mozog. „Az átszámítás automatikus lesz, az eredményről a Szociális Biztosító értesíti az ügyfeleket” – tájékoztatott Ján Richter szociális ügyi miniszter.

A törvény a tervek szerint 2018. január elsején lép életbe, és az 1988 előtt nyugdíjazottaknak januártól emelkedik is a nyugdíjuk, a második csoportba tartozók azonban várhatóan csak év közben érzik meg a nyugdíjemelést. A jogszabály 10 hónapot ad a Szociális Biztosítónak a nyugdíjak átszámítására, vagyis október végéig mindenki megtudja, mennyivel nő a nyugdíja. Anyagilag nem veszítenek, mivel az emelés január elsejétől lesz érvényes, vagyis az is megkapja az egész évre jutó emelést, akinek csak október végén számítják át a nyugdíját. „Ha a nyugdíjas esetleg 2018-ban elhuny, akkor az emelés 2018-ra vonatkozóan a haláláig jár neki” – magyarázta a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?