Drága nálunk az átlagos napi bevásárlás

Pozsony |

<div>Szlovákiában jóval többe kerül az egyszerű napi bevásárlás, mint Magyarországon &ndash; többek között erre is fényt derített a GfK piackutató társaság legújabb felmérése, amely 42 európai ország lakosságának a vásárlóerejét hasonlította össze.&nbsp;</div>

A GfK által vizsgált 42 európai országban összesítve az átlagpolgárok átlagosan évi 13 700 eurót költenek napi fogyasztási cikkekre. A szlovákiai vásárlók ennek az összegnek az 59,9 százalékát, évi 8206 eurót fordítanak napi fogyasztási cikkek beszerzésére. Magyarországon azonban ez csupán 40,6 százalék, vagyis évi 5562 euró. Szlovákia és Magyarország is jócskán lemarad ugyanakkor a nyugat-európai országoktól. A lista élén például Liechtenstein áll 460,9-es mutatóval, vagyis az átlag 4,6-szeresét kitevő költéssel. Magyarország és Szlovákia között azonban nem ez az egyetlen különbség. Míg Szlovákiában tavaly 361 alkalommal vásároltak az emberek éves szinten, a magyarországi vásárló mindössze 311 esetben szerzett be napi fogyasztási cikket. A „kosárméretekben”, azaz az alkalmanként elköltött összeg nagyságában is van eltérés, a magyar 7 eurónál a szlovákiai vásárlók 2,5 euróval többet költenek egy-egy alkalommal. (tasr, vg.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?