Ma zúg el a Föld mellett egy nagy aszteroida – távcsővel megfigyelhető

<p>A Föld &bdquo;közelében&rdquo; halad el ma egy viszonylag nagy aszteroida.</p>

A 2014 májusában felfedezett, 2014 J025 jelű kisbolygó legnagyobb átmérője 1,4 kilométer, és biztonságos, 1,8 millió kilométeres távolságra fog elrepülni a Föld mellett, ami Föld-Hold-távolság 4,6-szorosa – mondta Davide Farnocchia, a NASA Föld közeli objektumokat vizsgáló programjának matematikusa. Hozzátette, hogy az aszteroida pályájáról az elmúlt években begyűjtött adatokból mindez nagy biztonsággal megállapítható. Mint ahogy az is, hogy a következő 500 évben a J025 nem közelíti meg ennyire a Földet. Bár az égitest kétszer olyan fényes, mint a Hold, szabad szemmel nem lesz látható, de akár otthoni távcsövekkel egy-két éjszakán keresztül is láthatják az égboltot figyelő amatőr csillagászok. A szakemberek ismerete szerint hasonló méretű aszteroida legközelebb 2027-ben fog elhaladni a Föld mellett, amikor az 1999 AN10 jelű, 800 méter átmérőjű kisbolygó egy Föld–Hold-távolságra (380 ezer kilométerre) fogja megközelíteni bolygónkat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?