Reménykednek a gazdák, hogy idén nem fagy el a termés

Pozsonyeperjes |

<div>A hét elején jött erős lehűlés miatt a napokban országszerte fagyokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Intézet.&nbsp;</div>

A csallóközi és a mátyusföldi gyümölcsösök tulajdonosai remélik, hogy nem lesz olyan fagykár, mint tavaly április végén a gyümölcsösökben. A 61 éves hidegrekord miatt Pozsonyeperjesen a szilvatermés fagyott el, és az őszibarackosban is tetemes volt a kár. Csicsai Péter növényorvos elmondta, többféle módon védekezhetnek a gazdák a fagykár ellen. „Ajánlott megnyitni a talajt, hogy működjenek a kapillárisok, kétréteges fátyolfólia pedig 3-4 fokot is izolálhat. A gazdák este rotációs kapával vagy tárcsával megnyithatják a talajt, ha a gyümölcsös sorköze nem füvesített, vagy csak minden második sor füvesített. Öntözéssel is lehet védekezni. Vízzel 3-4 fokkal emelhetik a hőmérsékletet” – nyilatkozta lapunknak a szakember. A viaszgyertyák, illetve a szalmabálák égetése is védelmet nyújthat a fagyok ellen. Csicsai Péter elmondta, a viaszgyertyákkal való védekezés a legköltségesebb, hektáronként több száz euró kiadást jelenthet, ezért a kisebb gyümölcsösökben elég szalmával védekezni az enyhébb fagy ellen. „Nem kell megijedni, ha reggel ködösek lesznek a faluk, csak a gazdák próbálták megóvni a gyümölcsöst” – folytatta Csicsai Péter. Kodai István, a pozsonyeperjesi szövetkezet elnöke elmondta, modern gépekkel dolgoznak, ha kell, szalmával próbálják védeni a fákat, és bíznak benne, hogy nem lesz akkora fagykár, mint tavaly. „A fákon nincsenek különösebb jelei a tavalyi fagykárnak” – nyilatkozta Kodai. Szikura Ferenc, a királyrévi gyümölcsös tulajdonosa közölte, egyeztetnek arról, hogyan óvhatnák meg a fákat. „Nincs sok értelme a füstölésnek, mert nem tudjuk, melyik irányból fúj majd a szél” – mondta Szikura.Csicsai Péter elmondta, hogy a kertekben a talaj megnyitásával vagy fóliázással óvhatják meg a növényeket a fagytól a termelők.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?