Török népszavazás: Erdogan teljhatalmat nyert

Ankara |

<p>Az igen szavazatok győzelmét hirdette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazást követően. A nem hivatalos adatok szerint 1,3 millióval több választó szavazott az alkotmánymódosítások mellett. Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) ugyanakkor vitatja az eredményt, és újraszámlálást fog kérvényezni.</p>

Török sajtójelentések szerint az igen szavazatok aránya 51,34 százalék a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett. A részvételi arány 86 százalék volt.

Erdogan elnök isztambuli beszédében hangsúlyozta, hogy a török választók történelmi döntést hoztak a referendumon, az alkotmánymódosításokat a török történelem legfontosabb reformjának nevezte. "Törökország, történelmében első alkalommal, a parlament és a nép akaratából hozott döntést egy ilyen fontos változásról" - mondta. Hozzátette: a voksolás eredményét mindenkinek tiszteletben kell tartania, különösen Törökország szövetségeseinek.

Közlése szerint a külföldön leadott szavazatok nagy szerepet játszottak az "igen" táborának sikerében. Hozzátette azt is, hogy az alkotmánymódosítások támogatása erősödött a délkeleti országrészben. A török államfő, békülékeny hangnemet megütve, köszönetet mondott a választóknak, és azt mondta, hogy minden egyes leadott szavazat számít.

Népszavazás lehet a halálbüntetésről is

Kijelentette, hogy a vasárnap megszavazott alkotmánymódosítások nem mindegyike lép azonnal érvénybe, egyes reformok csak 2019 novemberében lépnek hatályba. Elmondta, hogy a halálbüntetés visszaállításának ügyét azonnal meg fogja vitatni az ország politikai vezetőivel, és ha szükséges, a kérdést népszavazásra bocsátják.

Az igenek táborának győzelmét ünnepelte Binali Yildirim török miniszterelnök is a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának erkélyéről tartott beszédében, a párt híveinek ezrei előtt. A kormányfő úgy fogalmazott: "a nem hivatalos eredmények szerint a népszavazás az igenek többségével ért véget. Mindenki biztos lehet benne, hogy ezt az eredményt népünk békéje céljából a legjobb módon használjuk majd fel. Ennek a választásnak nincs vesztese, egész Törökország nyert vele. Büszkék vagyunk rá, hogy a nemzet egy nézetet vall velünk" - tette hozzá.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"272365","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"3456","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"5184"}}]]

"Az utolsó szó a népet illeti, és a nép igent mondott" - fogalmazott, azt hangoztatva, hogy Törökország új fejezetet nyit demokratikus történelmében.

A népszavazási kampányban Erdogant támogató nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) elnöke, Devlet Bahceli fontos sikernek nevezte a referendumot, amelyen a választók letették voksukat az elnöki rendszer bevezetése mellett. A pártelnök felszólította az elnöki rendszer ellenzőit, hogy tartsák tiszteletben a referendum eredményét.

Az ellenzék szerint a szavazatokat manipulálták

Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) bejelentette, hogy az eredmény hivatalos kihirdetése után kérvényezni fogják a leadott szavazatok 37 százalékának újraszámlálását, mert "törvénytelenségeket" tapasztaltak a referendum során. A párt a Twitteren közölte: adataik szerint a szavazatokat manipulálták, ami 3-4 százalékpontos különbséget jelenthet.

A CHP jelezte: súlyos legitimitási problémát vet fel, hogy a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) néhány órával az urnák lezárása előtt úgy döntött, hogy azokat a szavazólapokat is érvényesnek fogadja el, amelyeket előzőleg nem pecsételtek le a testület tisztségviselői. Bülent Tezcan, a CHP elnökhelyettese újságíróknak azt mondta: a Legfelsőbb Választási Tanács ezzel csalást tett lehetővé a népszavazáson.

A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP), amely szintén a kezdetektől bírálta az elnöki rendszer bevezetésének ötletét, a Twitteren jelezte, hogy ugyancsak kifogást készül emelni.

Edényekkel csörömpöltek

A tiltakozás hagyományos török formáját választva, az ablakon kihajolva konyhaedények ütögetésével tiltakoztak helyi lakosok Isztambul több kerületében vasárnap este a népszavazás eredménye ellen. A Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozó jelentése szerint Isztambul legalább négy kerületében volt ilyen tiltakozás. Közösségi portálokon megjelent videofelvételek tanúsága szerint a város egyes részein kis csoportokban tiltakozók gyülekeztek.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"272364","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"3456","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"5184"}}]]

A török referendumon megfigyelőként volt jelen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 40 fős, illetve az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 23 fős delegációja. Mindkét szervezet hétfőn Ankarában teszi közzé hivatalosan a tapasztalatait.

Az első hírek szerint azonban több kellemetlenség is érte a megfigyelőket. Andrej Hunko, az Európa Tanács delegációjának egyik tagja a dpa hírügynökségnek telefonon elmondta, hogy Diyarbakirban a hatóságok két órát várakoztatták őket, mire bemehettek a szavazóhelyiségekbe. Mardin városban pedig az urnazárás után a nemzetközi megfigyelők nem lehettek jelen a szavazatok számlálásának kezdetén.

ERDOGAN CSAK A TÖRÖKÖK FELÉT GYŐZTE MEG

Az IHD török emberi jogi egyesület gyorsjelentésében jelezte, hogy országszerte több szabálytalanságokat tapasztaltak a népszavazás során. Agri, Erzurum és Adiyaman tartományokban például a választóknak nem biztosították a titkos szavazás feltételeit, öt másik tartományban az ország keleti és délkeleti részén pedig nem engedték be a szavazóhelyiségekbe az IHD által delegált megfigyelőket.

Az elnöki rendszer bevezetéséről döntő referendumon belföldön 55,3 millió, külföldön nem egészen 3 millió választásra jogosult török állampolgár adhatta le voksát. A 18 pontból álló alkotmánymódosítás révén Törökországban így megszűnhet a Török Köztársaság 1923-as megalapításakor létrejött miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállhatnak át. (MTI, index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?