A cseh korona erősödése miatt is nőhet a szakemberhiány

Pozsony |

<p>Szlovákia már most is súlyos szakemberhiánnyal küzd, az elkövetkező időszakban azonban tovább romolhat a helyzet. A McRoy Group személyzeti tanácsadó társaság szerint a cseh korona árfolyamküszöbének eltörlése miatt a cseheknek kevésbé éri majd meg Szlovákiában dolgozni, miközben az eddiginél is több szlovákiai alkalmazott dönthet Csehország mellett.</p>

A cseh jegybank pontosan egy héttel ezelőtt szüntette meg a cseh korona euróval szembeni árfolyamküszöbét, az elkövetkező időszakban így már nem gördít akadályokat a korona euróhoz viszonyított erősödésével szemben. A jegybank 2013 novemberétől tartotta 27 korona felett az euró árfolyamát, mert a cseh infláció messze került a jegybank céljától, amit a deviza mesterséges gyengítésével próbáltak meg felpörgetni.

Az árfolyamküszöb eltörlését követően a cseh korona azonnal erősödésbe kezdett. „Míg a küszöb eltörlését megelőzően a cseh bruttó átlagbér az átváltást követően 1085 eurót ért, manapság ez már csaknem 1100 euró. A banki elemzők szerint az elkövetkező időszakban további erősödés várható, az év végére egy euróért már csak 25,50 cseh koronát adhatnak. Ebben az esetben pedig a Csehországban megkeresett átlagbér az átváltást követően 1150 eurót ér majd” – figyelmeztet Luboš Sirota, a McRoy Group igazgatótanácsának alelnöke.

A kedvezőbb árfolyamnak köszönhetően egyre több szlovákiai alkalmazott dönthet úgy, hogy inkább Csehországban vállal munkát, hiszen az ott megkeresett fizetés az átváltást követően többet ér majd. „A legtöbben az ország nyugati járásaiból dönthetnek a csehországi munkavállalás mellett, miközben jelenleg épp ezek azok a régiók, ahol már most is munkaerőhiánnyal küszködnek a cégek. Sok kelet-szlovákiai is azonban inkább Csehországot választhatja, hiszen számukra mindegy, hogy Pozsonyban, Nyitrán vagy száz kilométerrel arrébb, Csehországban vállalnak munkát” – vallja Sirota. Ezzel párhuzamosan csökkenhet a csehországi munkavállalók érdeklődése Szlovákia iránt, hiszen az átváltást követően ők kevesebb cseh koronához jutnak, mint korábban. „Ez szintén a nyugat-szlovákiai járásokat érinti majd a legérzékenyebben, hiszen a legtöbben ide járnak át dolgozni a szomszédos Morvaországból” – tette hozzá Sirota, aki szerint a jövőben emiatt még inkább rászorulunk majd a szerb és román vendégmunkásokra. (SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?