A Matica-videót már a NAKA is vizsgálja

Pozsony |

<p>A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) szerdán vizsgálatot indított a Matica slovenská szervezetnél a &quot;Bez 14. marca&quot; (&quot;Március 14. nélkül&quot;) című videója miatt - számolt be róla elsőként az RTVS a Facebook-oldalán.</p>

Az információt Martin Wäldl rendőrségi szóvivő is megerősítette, hozzátéve: büntetőeljárás nem indult. A Matica elnöke, Marián Tkáč nem nyilatkozott az ügyben arra hivatkozva, hogy a szabadságát tölti. A nagy felháborodást kiváltó videóval kapcsolatban Tkáč korábban elmondta: a videó célja éppen az, hogy az 1939 és 1945 között történt eseményeket "objektív" módon megközelítve megakadályozza a társadalom radikalizálódását. Amellett, hogy elismeri az ártatlan zsidók és más állampolgárok szenvedéseit Szlovákiában és Európában, arra is rámutat, hogy az akkori politikusok Szlovákia feldarabolásának reális veszélyét igyekeztek elhárítani.  A videó ellen több szlovákiai zsidó szervezet is hevesen tiltakozott. Szerintük a Matica kisfilmjének "cinikus" végkövetkeztetése, hogy figyelembe véve az akkori európai helyzetet, a szlovákiai zsidók semmiképpen sem kerülhették volna el tragikus sorsukat (tehát akkor is lemészárolják őket, ha nem alakul meg a fasiszta szlovák bábállam). Eszerint a logika szerint Tiso rezsimje tulajdonképpen nem is felelős a zsidók lemészárlásáért. "Ez aljas hazugság. Történelmileg nem fér kétség hozzá, hogy Tiso rendszere a felelős szlovákiai zsidók tízezreinek deportálásáért a náci haláltáborokba.  Ez a bűncselekmény soha nem évül el, és nem lesz elsimítva" - áll a nyilatkozatban, melynek végén felszólítják a kormányt, és külön Robert Fico kormányfőt, hogy világosan határolódjon el az államilag finanszírozott intézmény fasisztoid meggynilvánulásaitól. A Matica végül eltávoltította a videót a hivatalos YouTube csatornájáról és a honlapjáról is, de a legnagyobb videómegosztón továbbra is fellelhető.   [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"267062","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?