DAC: sajnáljuk, de a beavatkozás jogos volt

<p>Az FC DAC 1904 futballklub hivatalos álláspontja a szombati DAC-Slovan bajnoki mérkőzésen történtekkel kapcsolatban.</p>

Az FC DAC 1904 Dunaszerdahely futballklub szeretné kifejezni a sajnálatát a kialakult helyzet miatt. Ugyanakkor viszont kiállunk amellett, hogy a szervezők által a mérkőzés során választott megoldás jogos és elkerülhetetlen volt, elsősorban a vendégek szektorában helyet foglaló, az előírásoknak megfelelően viselkedő szurkolók, a rendező szolgálat tagjainak, a pálya közelében tartózkodó médiák képviselőinek, a labdaszedőknek, a játékvezető asszisztensének, és nem utolsó sorban a Slovan Bratislava hálóőrének testi épsége megóvása érdekében.

Az ŠK Slovan Bratislava szurkolóinak túlnyomó többsége már a dunaszerdahelyi vasútállomásra érkezvén és az ezt követő, stadionba vezető útjukon agresszíven viselkedett, megsértették a közrendet, ami arra utalt, hogy az érkezésük célja nem a labdarúgás és a szeretett klubjuk buzdítása volt.

A dunaszerdahelyi utcákon való tartózkodásuk során és egyenesen a stadionban is a „Labdarúgás csak ürügy” jelszó szerint viselkedtek, mely az egyik kifeszített transzparensükön is szerepelt.

A Slovan szurkolói azonnal a lelátóra való belépésüket követően agresszíven viselkedtek. Rögtön a mérkőzés kezdetétől le akarták tépni a kapu mögötti védőhálót, melyet végül szétvágtak, és fel is akarták gyújtani. A kezdő sípszót követően a szektorukban előkerültek az első pirotechnikai eszközök, amiket szándékosan és célzottan dobáltak be a pályára a labdaszedők, kameramanok, a partjelző, a rendezők, tűzoltók és játékosok mellé, amivel közvetlenül veszélyeztették az életüket és az egészségüket is. Néhány szurkoló nagyon szerette volna ledönteni a védőhálót tartó oszlopokat, a többiek pedig feltépték a székeket, amelyeket aztán a rendezők irányába dobáltak a védőrács másik oldalára. Még az ŠK Slovan Bratislava szurkolóinak a stadionból való kiszorítása előtt a szabályoknak megfelelően viselkedő drukkereknek megvolt a lehetőségük a vendégszektor elhagyására, és fel lettek nekik ajánlva helyek a szomszédos szektorban, ahol az újságírók, klubunk alkalmazottjai és játékosai foglaltak helyet. Ezek a szurkolók minden további gond nélkül nézték végig innen az összecsapást.

Ezért szigorúan elutasítjuk azokat az állításokat, amelyek a szociális hálókon és néhány médiában jelentek meg, melyek szerint a szabályoknak megfelelően viselkedő szurkolók lettek megtámadva, és hogy a helyzet ki lett provokálva, előre elő volt készítve. Az az állítás szintén nem helytálló, hogy a vendégszurkolók számára már előre elő volt készítve egy Pozsonyba tartó vonatszerelvény. A vendégcsapat szurkolói egy menetrend szerinti járattal utaztak vissza Pozsonyba.     

Az FC DAC Dunaszerdahely futballklubnak fontosak a szurkolói, és ezért minden olyan utazáson, amelyen nagyobb számú szurkoló vesz részt, jelen van a klub biztonsági menedzsere is további rendezők kíséretében, akik nemcsak a szurkolók számára elérhetőek, hanem a hazai rendezőkkel is együttműködnek a mérkőzés problémamentes lefolytatásának érdekében. Sajnálatos, hogy az ŠK Slovan Bratislava nem biztosít ilyen szolgáltatást, segítséget a szurkolói számára - főleg azoknak, akik a csapatuknak való szurkolás és szórakozás céljából utaznak.

BÍRÁLJA A RENDEZŐKET A SLOVAN

Az ŠK Slovan Bratislava hivatalos álláspontja, melyet a klub a saját honlapján hozott nyilvánosságra, szöges ellentétben áll néhány labdarúgójuk kijelentéseivel, akik rögtön a mérkőzés befejezését követően a médiáknak tett nyilatkozataiban elitélték a vendégszektorban helyet foglaló szurkolók viselkedését.

Az FC DAC Dunaszerdahely futballklub mindent megtesz a labdarúgás népszerűsítésének érdekében, és komoly összegeket fektet az infrastruktúra fejlesztésébe, aminek bizonyítéka a látogatottság, és klubunk hazai mérkőzésein uralkodó hangulat. Sajnálatunkat fejezzük ki amiatt, hogy az ŠK Slovan Bratislava néhány szurkolója el akarta rontani a stadionban helyet foglaló további hétezer labdarúgást szerető szurkoló, valamint a több százezer, televízió-képernyők előtt ülő ember élményét, szórakozását. A jövőben továbbra is aktívan harcolunk a hasonló viselkedés ellen, mint amilyent az ŠK Slovan Bratislava szurkolói bemutattak a stadionunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?