Megszűnt a gyógyszerhiány

Megszűnt a gyógyszerhiány

<div>100 ezer eurós bírságot is kaphat a forgalmazó, ha nem szállítja le időben az orvosságot.</div>

Úgy látszik, hatásos az új, januártól érvényes szabályozás, a patikák biztosítani tudják ügyfeleiknek a szükséges gyógyszereket. A tavaly kialakult gyógyszerhiány megszűnőben, csak a gyártók és a forgalmazók elégedetlenek – a jogszabály ugyanis őket büntetné, ha a beteg nem kapná meg az orvosságát. Tavaly egyre nagyobb lett a hiány bizonyos készítményekből, amit a gyógyszerek reexportja okozott. A hazai gyógyszer-kategorizálásnak köszönhetően olyan alacsony az áruk, hogy jó üzlet volt itt felvásárolni, és más uniós, elsősorban nyugati államokba exportálni. Az Állami Gyógyszer-felügyeleti Hivatal (ŠÚKL) ugyan tiltotta a kivitelüket, de ez sem segített a helyzeten.  A januárban életbe lépett jogszabály nem a kivitelt tiltja, hanem a gyártót, vagyis a gyógyszert itthon regisztráló céget kötelezi arra, hogy biztosítsa a készítmény elérhetőségét a hazai piacon. A jogszabály egyelőre hatékonynak tűnik, tavaly októberben még 2644 különböző típusú készítmény hiányzott, idén januárban ez a szám már csak 365 volt, jelenleg pedig az egészségügyi minisztérium szerint minden kategorizált készítmény kapható. „A minisztérium nem kapott egyetlen panaszt sem olyan betegtől, aki nem kapta meg gyógyszerét az előírt 48 órán belül” – tájékoztatta lapunkat Zuzana Eliášová, a szaktárca szóvivője.  Ezt erősítették meg lapunknak a megszólított gyógyszertárak vezetői és a Szlovák Gyógyszerészkamara (SLeK) alelnöke is.  „Amióta érvénybe lépett az új jogszabály, a gyógyszerekből nincs hiány” – mondta lapunknak Tibor Czuľba bodrogszerdahelyi gyógyszerész, a kamara alelnöke. Hasonló tapasztalataik vannak az alsószeli Botanicus gyógyszertár dolgozóinak is. „Ha meg kell rendelni a gyógyszert, az az esetek többségében időben megérkezik – tájékoztatta lapunkat a gyógyszertár munkatársa. – Ha a beszállítók megígérik, hogy 48 órán belül a patikában lesz a készítmény, akkor az úgy is lesz.” A rendszer ugyanis úgy működik, hogy ha a gyógyszertárban nincs meg a receptre felírt készítmény, akkor a megrendeléshez csatolt receptet a gyógyszerész anonimizált módon, vagyis a beteg nevének feltüntetése nélkül továbbítja a forgalmazónak, amely 48 órán belül köteles leszállítani a gyógyszert. A törvény áprilisban életbe lépett rendelkezése szerint késés esetén komoly, akár 100 ezer eurós bírságot is kaphatnak.  A bírság miatt fennáll a veszélye, hogy a forgalmazó inkább kéri a gyógyszerforgalmazási engedély megszüntetését, vagyis nem fogja behozni a készítményt Szlovákiába, ami újabb hiányt okozhat. Az egészségügyi minisztérium szerint azonban ilyen kérvényt még nem kaptak. (lpj, szk)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?