A CEU eltökélt szándéka, hogy Budapesten marad

CEU
Bécs |

<p>A Közép-európai Egyetemnek (CEU) nem áll szándékában távozni Budapestről - tudatta az egyetemet alapító Soros György egyik szóvivője csütörtökön New York-i keltezésű közleményében az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint.</p>

A szóvivő arra reagált, hogy Christian Kern osztrák kancellár a nap folyamán felhívta telefonon Soros Györgyöt, és felajánlotta neki, hogy a CEU Bécsbe tehetné át a székhelyét, miután a magánegyetem a magyar felsőoktatási törvény módosítása következtében a túlélésért és a Budapesten maradásért kénytelen küzdeni.

"Egy ilyen döntést csak a CEU hozhat meg" - közölte a szóvivő, kiemelve, hogy Soros György úgy látja, a CEU nem akarja elhagyni Budapestet.

A hét elején már Maria Vassilakou bécsi főpolgármester-helyettes is azt nyilatkozta, hogy "amennyiben az intézmény új székhelyet keres, úgy szívesen meghívná a Soros-egyetemet Bécsbe". Közölte, hogy munkatársai már felvették a kapcsolatot az egyetemmel, és levelet írtak Michael Ignatieffnek, a CEU rektorának, hogy hivatalosan is felajánlják segítségüket.

Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese az osztrák hírügynökségnek adott csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Bécs új egyetemi székhelyként mindenképpen egy opciót jelent. Kijelentette ugyanakkor: még próbálnak küzdeni a magyarországi törvény ellen, és remélik, hogy sikerrel járnak majd. Hozzátette: "amennyiben a politikai döntéshozók eldöntötték, hogy kiszorítanak minket az országból, nincs más választásunk, mint hogy ezt (az ajánlatot) komolyan vegyük."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?