Mikor iskolaérett a gyermek?

<p>Az iskolakezdés a legtöbb gyermek számára komoly teher, mert 6 évesen hirtelen kilép a játékok világából, alkalmazkodnia kell egy csoport életéhez és az új kötelességekhez. Honnan tudhatja a szülő, hogy gyermeke felkészült erre? Összeállításunkban az iskolaérettséggel kapcsolatos kérdéseket próbáljuk megválaszolni.</p>

Az iskolakezdés minden ember életében jelentős fejlődési szakasz. Az iskola a gyermek számára olyan helyzetet jelent, melyben elsősorban a teljesítményével kell helytállnia, s ez alapján részesülhet elismerésben. Ezért nagyon fontos, hogy kezdettől fogva meglegyen az összes feltétele annak, hogy jól teljesíthessen. Ha már az első napokban, hónapokban problémák jelentkeznek, az első kudarcok demotiválhatják a gyereket, megrendülhet az önbizalma, ami az egész iskolai pályafutására rányomhatja a bélyegét. Ezért csakis olyan gyermeknek szabad elkezdeni az első osztályt, aki elég érett és felkészült, azaz képes megfelelni a kiválasztott oktatási intézmény követelményeinek.

Mi az iskolaérettség?

Az iskolaérettség lényegében azt jelenti, hogy a gyermek a testi, lelki, kognitív, érzelmi és szociális fejlődés olyan fokát érte el, mely lehetővé teszi számára az iskolai ismeretek és készségek elsajátítását. A központi idegrendszernek olyan fejlettnek kell lennie, hogy a gyerek ellenálló legyen a fokozott teherrel szemben, képes legyen figyelni, összpontosítani, valamint érzelmileg is kiegyensúlyozott legyen. A központi idegrendszer fejlettsége befolyásolja a lateralitást, a szenzomotoros érettséget, valamint a hallás és a látás fejlődésének is az alapfeltétele.

Szlovákiában jelenleg 10 évig tart a kötelező iskolalátogatás, s már az alapiskola megkezdése előtt a gyermeknek legalább egy évet el kellene töltenie valamilyen óvodában. A hatéveseket szokták beiskolázni, vagyis most azokat kell beíratni az alapiskola első osztályába, akik 2017. augusztus 31-éig betöltik a 6. életévüket. Az iskolaérett gyermekek átlagéletkora 6,5 év – vannak, akik már 5 évesen olyannyira fejlettek, hogy korábban is beiskolázhatják őket, egyeseknek viszont várniuk kell még egy évet az iskolakezdéssel. A fiúk általában később érnek, főleg a kézügyességük és az összpontosító képességük fejlődik lassabban, mint a lányoknak.

Általában érvényes, hogy a júliusban és augusztusban született lányoknál, valamint a március-augusztusban született fiúknál tanácsos egyénileg megvizsgálni az iskolaérettséget – ajánlott felkeresni egy szakembert, például pszichológust, vagy el lehet menni a helyileg illetékes pedagógiai-pszichológiai tanácsadóba, ahol játékos tesztekkel megállapítják a gyermek testi-lelki alkalmasságát.

Testi jelek

A laikus szülő ránézésre, gyermeke testfelépítéséből, alkatából is következtethet az iskolaérettségre. Ellenőrizhetjük a magasságot és a testsúlyt – egy átlagos elsős 110–120 cm magas és 19–22 kg. 6 éves korára a legtöbb gyermeknek vékonyodik a zsírrétege, viszonylag kisebb a feje, a végtagok megnyúlnak, megkezdődik a fogváltás, a mozdulatok finomabbak, pontosabbak. Az agy is fejlődik, ami nagyon fontos a szem-kéz koordináció szempontjából. Csak a megfelelően fejlett aggyal rendelkező gyermek képes elsajátítani az olvasást és az írást, mert mindkettőnél fontos a szem, a fül és az ujjak hatékony koordinációja.

A 6 évesnél fiatalabb gyermekek szemizmai még nem elég fejlettek, ezért nem képesek a szemüket lassan mozgatni, vagy soronként követni az apró betűket. Nagyon sok 5–6 éves gyermek látása korlátozott, többen távollátók. A legtöbb 6 éves már képes megkülönböztetni az irányt, először azt tudatosítja, mit jelent a fent és a lent, később érzékeli a jobb és a bal oldalt is. A nem elég érettek nem látják a különbséget a hasonló alakú betűk között, könnyen összekeverik például a p, b, d betűket.

Szellemi, érzelmi érettség

Változik a gondolkodásmód is, 6 éves korára az ember fokozatosan elemzővé válik, képes látni az összefüggéseket az egyes jelenségek között. Bővül a szókincs, megjelenik az érdeklődés a számok iránt, a nagycsoportos óvodás már érti, mit jelent a kevés, a sok, a kevesebb és a több fogalma. Egy 6 éves beszéde nem lehet túlságosan zavaró, idegesítő. A fogváltás következtében a kiejtés ugyan torzulhat, ám ha úgy érezzük, valami nincs rendben, alig értjük csemeténket, tanácsos logopédushoz fordulni. Ha egy komolyabb beszédhibát időben nem orvosolnak, az később az írás és az olvasás elsajátításában okozhat nehézségeket. Fontos, hogy az iskolába készülő gyermek megfelelően fogja a ceruzát, tudjon rajzolni. Ha valaki balkezes, azt el kell fogadni, erőnek erejével nem szabad senkire sem rákényszeríteni a jobbkezességet!

Iskolába az érzelmileg viszonylag kiegyensúlyozott gyermek való – olyan, akinél fokozatosan a háttérbe szorulnak az óvodásokra jellemző impulzív reakciók, a túlzott izgatottság és a dühkitörések. Aki minden apróságért elsírja magát, nem önálló, túlságosan keményfejű, dacos, érzékeny, nem képes egy pillanatig sem figyelni, erőszakos, annak feltehetően az osztálytársaival is problémái lehetnek, ezért meg kell fontolni az iskolakezdés elhalasztását. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"271409","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 547px;","title":"Kattintásra nagyobb lesz!","typeof":"foaf:Image"}}]]

A nem iskolaérett gyereket is be kell íratni iskolába

Akár iskolaérett a gyermek, akár nem, ha tanköteles, be kell íratni az alapiskola első osztályába. A beíratást országszerte április 1-je és 30-a között mindenhol le kell bonyolítani, azaz legkésőbb április végéig az összes olyan gyermeket, aki 2017. augusztus 31-éig betölti a hatodik életévét, be kell íratni valamilyen alapiskolába. Még akkor is, ha el fogják halasztani a beiskolázást, vagy esetleg a gyermeknél olyan probléma jelentkezett, mely speciális módszereket igényel, és a szülő még nem döntötte el, csemetéje melyik intézményt fogja látogatni. Később a gyermeket át lehet vinni másik intézménybe, a cserét még az iskolakezdés előtt elintézhetik.

Halasztást kérünk

Sok szülő még a gyermek felvételéről szóló határozat kézhez vétele után is azt mérlegeli, ne kérjen-e egy év halasztást számára. Ha már a beíratáskor úgy látjuk, gyermekünk nem iskolaérett, azonnal jelezhetjük az iskola vezetésének, hogy feltehetően haladékot fogunk kérni. Ők ezt az információt feljegyzik, de a haladékot írásban is kérvényezni kell. A kérelemhez csatolni kell a kezelőorvos és az iskolaérettséget megvizsgáló szakember – például pszichológus, logopédus –, valamint a gyermek által látogatott óvoda igazgatójának a véleményét. A beiskolázás elhalasztásáról az iskolaigazgató dönt, és jogában áll a kérvényt elutasítani. Ilyenkor a gyermeknek szeptembertől el kell kezdenie iskolába járni. Ha nem hagyják jóvá a halasztást, viszont az első félévben kiderül, valóban nem iskolaérett a gyermek, utólagos halasztást is jóváhagyhatnak. Ilyenkor a gyereket kiveszik az iskolából, s a következő tanévben újrakezdi az első osztályt.

A két típus

A halasztással kapcsolatban két típusú szülő létezik: az egyik túlságosan félti, óvja csemetéjét, meg akarja hosszabbítani a gyerekkorát, ezért mindenáron el akarja halasztani a beiskolázást; a másik típus nem akarja elfogadni, szégyennek tartja, hogy gyermekének valamilyen problémája lehet, nem iskolaérett, és bár a szakemberek halasztást javasolnak, mindenképpen be akarja iskolázni.

Előfordulhat, hogy az óvodában vagy a pedagógiai-pszichológiai központban végzett tesztelés során észlelnek valamilyen hiányosságot, fejlődési rendellenességet, de egy gyermek életében 4-5 hónap hosszú idő, ez alatt rengeteget fejlődhet, főleg, ha szakember segítségével célirányosan fejlesztik a hiányos készségeket. Ennek köszönhetően az esetleges ismételt, nyári tesztelés során ugyanazt a gyermeket a pszichológus már iskolaérettnek találhatja. Ha pedig nem, elég akkor kérni a a halasztást.

NAGYON SOK A FIGYELEMZAVAROS GYERMEK

Az iskolaérettség jelei a gyerekrajzokban

Az óvodáskorú gyermekek egyik legtermészetesebb cselekvése a rajzolás. Gáspár Katalin grafológus szerint a gyerekrajzokból is lehet következtetni az iskolaérettség szintjére. Ültessük le csemeténket rajzolni, s közben a következőket figyeljük meg:

1. Mennyi ideig rajzol? – Fontos, hogy legalább 10 percig képes legyen egy helyben ülni, egy alkotással foglalkozni részben utasítások alapján, de inkább önállóan. Ha a gyerek még 10 percig sem képes összpontosítani, tanácsos az óvodában hagyni.

2. Szeret színezni? – Az a jó, ha egy gyerek szeret színezni. A színezés, a vonalon belül maradás, a helyes ceruzafogás, a kis- és nagymozgások fejlődéséhez éppen úgy hozzájárul, mint a szabad rajz, a szabad alkotás. A „kereteken belül maradás” nagyon fontos az iskolai beilleszkedésben is.

3. Szokott ismétlődő mintázatokat alkotni? – Az iskolaérett gyerek természetes igénye, hogy egy papírtányér szélére sordíszt rajzoljon, egy vonat alá kis karikákként odarajzolja a kerekeket, egy réten ciklikusan ismétlődő sormintaként ábrázoljon virágokat, növényeket, lényeket. Az iskolaérett gyermek belső igénye a rendszerre, a ciklikusságra, az ismétlődő dolgokra igen erős.

4. Szeret rejtvényt fejteni? – Fontosak a kitalálós rajzok, a vonalakból összerakható ábrák, a labirintusjátékok is. Az iskolaérett gyereket mindig érdekli a megfejtés, a megoldás kulcsa. A gyerek ilyen korban akár maga is rajzolhat a szülőnek vagy a társaknak ilyen rejtvényeket. (Találd meg a párját, keresd meg az utat a labirintusban stb.)

5. Érdeklődik a betűk és a számok iránt? – Jó, ha az iskolában tanulja meg a betűk és a számok valódi jelentését, ám a rajzokon gyakran megjelenik, hogy a gyerek betűket rajzol, utánozza a kézírást a maga sajátos módján, vagy éppen másolni kezd betűket. Ezt a törekvését nem kell sem támogatnunk, sem letörnünk, legjobb, ha engedjük egyszerűen kibontakozni a maga érdeklődési szintjén. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?