A somorjai gimnáziumba látogatott Andrej Kiska

Somorja |

<p>A Madách Imre és a Milan Rastislav Štefánik Gimnáziumba látogatott ma délelőtt Andrej Kiska köztársasági elnök. A gimnáziumok diákjai is faggathatták az elnököt.</p>

Somorján egy épületben működik a magyar és a szlovák tanítási nyelvű gimnázium. Kiska, aki a két iskola meghívására érkezett Somorjára, először a gimnáziumok vezetőségével tárgyalt, majd köszöntötte a két intézmény tantestületét, végül a diákokkal beszélgetett. Az elnök elmondta, mindig szívesen látogat az iskolákba, hiszen a diákok között ülhetnek a jövő orvosai, szakemberei, politikusai. Hangsúlyozta a megfelelő iskolaválasztás fontosságát és azt, hogy a sikeres emberek által elért eredményeket a társadalomban is kamatoztatni kell. „A középiskolákban mindig felhívom a figyelmet arra, hogy körültekintően kell egyetemet választani, mert sok intézménybe könnyű bekerülni, de az ott megszerzett diplomával nehéz elhelyezkedni” – nyilatkozta az elnök. A magyar kisebbség helyzetével kapcsolatban elmondta, örül annak, hogy a gimnáziumok diákjai között példaértékű az együttműködés. „Fontos, hogy anyanyelvükön tanulhassanak a diákok, hogy megőrizhessék a hagyományaikat és a politikusok a választások előtt ne húzzák elő a magyar kártyát” – folytatta Andrej Kiska. Az elnök egyebek mellett az álhírekről, a szélsőséges megnyilvánulásokról, a korrupcióról, valamint a hitről is beszélt a gyerekeknek. Kiska azt is elmondta, miért indult az elnökválasztáson, és arra ösztönözte a diákokat, hogy valósítsák meg az álmaikat.

Trencsík János, a Madách Imre Gimnázium igazgatója elmondta, a szlovák gimnáziummal közösen hívták az meg elnököt. „Régóta közös projekteket szervezünk, amelyek a toleranciáról és a békés egymás mellett élésről szólnak” – közölte az igazgató. Hozzátette, jó a kapcsolat a diákok között. Az iskolaügy jövőjéről is beszélgettek az elnökkel, elhangzott, ösztönözni kellene a fiatalokat, hogy többen válasszák a tanári hivatást és javuljon a pedagógiai pálya megítélése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?