Mindenképpen a beteg jár jól

<p>Önök is jártak már olyan gyógyszertárban, ahol megmérték a vérnyomást, a koleszterinszintet, a vércukorszintet, megállapították a testtömegindexet, megnézték, nem szenved-e szívritmuszavarban a beteg?</p>

Ha igen, akkor szerencséjük volt, mert manapság ez még nem jellemző minden gyógyszertárra, de mindenképpen szeretnék bővíteni szolgáltatásaikat. Már csak azért is, mert közeleg az egészség világnapja. Ha valaki az említett adatokat szeretné megtudni, csak egy lehetősége van: el kell mennie az általános orvoshoz, ami nem mindig megy könnyen. A sok várakozás rendszerint annak is elveszi a kedvét, aki szeretne tisztában lenni egészségi állapotával. Ebben az évben minden gyógyszertárnak lehetősége van arra, hogy biztosítsa az ügyfeleknek ezt a szolgáltatást, hogy bizonyos napokon megszervezze az említett méréseket és szaktanácsadást. A projekt védnöke a Szlovákiai Gyógyszerész Kamara.

Szlovákia bármelyik gyógyszertára bekapcsolódhat a projektbe. Lukáš Jaroščiak, az Egészséget a gyógyszertárba polgári társulás elnöke kifejtette: „Az érdeklődők az egészségi állapotukkal kapcsolatos információkon kívül sok mindent megtudhatnak, például azt is, hogyan változtathatnák meg életmódjukat. A mérést végző gyógyszerészek és gyógyszerészhallgatók elmondják nekik a lehetőségeket, megismertetik velük a táplálékkiegészítők alkalmazásának lehetőségeit, s ha az eredmények nagyon eltérnek az optimális értékektől, esetleg javasolják, hogy keressék fel az orvost. Mindenki kap egészségkönyvet, amelybe a mérések eredményeit jegyzik fel.”

A méréseket 4 gyógyszerész és 13 gyógyszerész-hallgató fogja végezni. Jelenleg országszerte 20 gyógyszertár reagált a felhívásra, s amint megtudtuk, Szlovákia déli járásai közül egyelőre csak egy losonci gyógyszertár élt a lehetőséggel. A polgári társulás elnöke kiemelte, hogy az érdeklődő gyógyszertárnak minimális költségébe kerül a projektben való részvétel, ám a betegeknek nagy örömmel fognak szerezni vele, hiszen nem kell órákat az orvosnál ülniük, s mégis legalább alapszinten bizonyos képet kaphatnak egészségi állapotukról. Tudni kell viszont, hogy a mérések eredményei csak tájékoztató jellegűek, vagyis semmiképpen nem helyettesítik az orvosi kivizsgálást. Nagyon fontos, hogy ha az ajánlott értékektől lényegesen eltérnek az eredmények, akkor orvoshoz kell fordulni. Csak így lehet elkerülni az olyan súlyos betegségeket, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a szívritmuszavar, a magas koleszterinszint. Ezek súlyos, sokszor életveszélyes betegségek – szívinfarktus, agyi érkatasztrófa – kockázati tényezői. Elsősorban azoknak a gyógyszertáraknak szól a felhívás, amelyeknek nincsenek anyagi lehetőségeik ilyen szolgáltatás megszervezésére, de szeretnének valami hasznos és ingyenes szolgáltatással kedveskedni a betegeknek. (kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?