Menyhárt József: az MKP nem akar csókosokat

<div>Az MKP elnökét a kormány egy évéről, a Híddal való együttműködésről és a Libertate 220 milliós támogatásáról kérdeztük.&nbsp;</div>

Hogyan értékelné a kormánykoalíció egyéves működését?  Úgy gondolom, sokat ígértek, s ebből kevés teljesült. Például amikor azt mondják, hogy megmentették a kisiskolákat, az tény, hogy törölték a minimális osztálylétszámot, de máig nem látom, hogy a kis létszámú iskolák miből kapják meg azt a finanszírozási pluszt, amiből képesek fennmaradni. Itt a kérdés az, tudunk-e valamiféle pozitív anyagi diszkriminációt biztosítani a számukra.  Azért vannak pozitív lépések is, legyen az a kisebbségi alap vagy a offshore-törvény, és itt vannak a mečiari amnesztiák is. Ezt nem így látja?  Természetesen látjuk, hogy vannak kezdeményezések: de hogy ezeket képesek-e végigvinni azok, akiknek ehhez kulcsa van, az már más kérdés.  Az MKP hogyan fogott volna hozzá?  Nem azt mondom, hogy a csapásirány rossz, hanem hogy az eredmények legalább 2-3 év múltán fognak megmutatkozni. Másrészt nem csak a nyelvhasználat kérdése fontos, valós gazdasági eredményeket kell elérni. Azt látom, hogy a „kelet” már Komáromnál kezdődik: a gazdaságilag leszakadó régiókat onnan számíthatjuk. Akik itt élnek, azok fogyására az asszimiláció mellett ráerősít a tény, hogy a fiatalok – munkalehetőség híján – nem maradnak otthon.  Egy év telt el, amióta „elment a harmadik csónak”, hogy beszédét idézzük. Hogy értékeli az MKP utóbbi egy évét?  Érdekes a felvidéki politikum, mert mindig kijelöljük, hogy ha ez meg az nem sikerül, akkor onnantól vége. De nincs vége. A kitelepítés után is sokan azt gondolták, hogy vége van, de mégis volt folytatás. A párt új emberekkel folytatta, megtartva a tapasztalatot is. Témákat vetettünk fel, ebben az évben pedig a megyei választások határozzák meg a fő csapásirányt. Emellé még érkezik számos egyéb feladat: meg kell említeni az óvodafejlesztési programot, illetve a magyar kormánytól érkező felvidéki gazdaságfejlesztési csomagot, melynek gesztoraként az MKP-t és a párthoz kapcsolódó szakemberi gárdát választották.  Ez azt jelenti, hogy az MKP dönti el, melyik vállalkozó kap támogatást?  Nem. Nem a „csókosok intézményét” kívánjuk létrehozni. Ezek a fejlesztések arról szólnak, hogy a déli régiónak a magyar állam olyan gazdasági segítséget nyújt, amelynek alapja egy transzparens, átlátható pályázati rendszer. Első körben a kis- és középvállalkozók kapnak esélyt – a döntést egy kuratórium hozza meg.  Pártemberek lesznek a kuratóriumban?  Természetesen szakemberek kerülnek bele. S ha már arról beszélünk, mit sikerült az MKP-nak hoznia kormányon és parlamenten kívül, mindenképp megemlíteném az óvodaprogramot, melynek keretében 6,3 milliárd forint érkezik a Felvidékre. Ebből bölcsődéket és óvodákat építhetünk, tarthatunk meg, illetve bővíthetünk. Azokat a forrásokat, amelyeket Magyarország felől van módunk becsatornázni, biztosan hozzuk. Ez alatt értem a kiemelt intézményeket is, mert a Csemadoktól a Fórum Kisebbségkutató Intézetig számos szlovákiai magyar intézmény becsukhatná kapuit, ha nem érkezne támogatás Budapestről. Fontos dolog a kulturális alap, de ha megnézzük az onnan érkező összeget, az intézményeink nagy része nagyon karcsú költségvetéssel dolgozna.  Az MKP egy évvel a parlamenti választások után továbbra is a parlamenti küszöb alatt áll. A magyar kormánynak nem terhes ez?  Erre a Máért adta meg a választ: a magyar miniszterelnök ott azt mondta, hogy regionális pártként, egy regionális erővel bíró közösségként fogja fel az MKP-t.  A tavalyi választások után az összefogás hiányát vélték a kimaradás fő okának. Azóta ugyan történtek lépések ebbe az irányba, de voltak ellenkező irányúak is. Mintha nem tudná a párt, mit akar. Szóval, összefogást akar vagy nem?  2017-ben mindenképpen az erős magyar képviseletért dolgozunk: ezt én nem szűkítem csupán az MKP-s eredményekre, hanem magyar képviseletre gondolok. Hogy ezt hogyan tudjuk véghez vinni, a tárgyalásokon múlik. Ez már elkezdődött a Híddal, és áprilisban folytatjuk. Arra jutottunk, hogy ott, ahol az együttműködés elképzelhetetlen a helyi vagy járási szervezet számára, a felülről jövő, kikényszerített együttműködéssel nehéz hiteles embereket találni, és az eredményeink visszaeshetnek.  Nem a vezetésnek kellene eldöntenie, milyen irányvonalat képvisel a párt, és az alsóbb szinteken ezt következetesen követni kell? Különben szétesik az egész, hiszen mindenki mást akarhat.  Ezért kell egy alapszabályreform, amely ebbe az irányba viszi a dolgokat. Viszont egy regionális választásnál pont az a lényeg, hogy megbízható és hiteles helyi embereket találjunk. Jó példa erre Komárom. Ott megpróbáltak egy oktrojált egységet végigvinni az önkormányzati választásokon, ám ez eredménytelen volt.  A másik oldal ezt úgy interpretálja, hogy az MKP megyei szinten diktálni akar, de mindent akar országos szinten is, és ez nem működik.  Nem diktálunk. Én azt mondtam, hogy kell két olyan megyefőnökjelölt Nyitra és Nagyszombat megyében, aki elég magyar választót mozgósít.  Ennek nem mond ellent, hogy önök a tárgyalás előtt kijelentik: Nyitrán önálló jelöltet akarnak?  Saját jelöltet mondtunk: ennek értelmezése sok lehetőséget rejt magában.  Épp ez az, hogy sokféleképpen értelmezhető.  Egyértelműen magyar jelöltről beszéltünk: ez az egyeztetések során is felmerült. Nem mondtam azt, hogy csak MKP-s lehet.  És van rá esély, hogy megegyeznek?  Természetesen.  Önök tárgyalnak a szlovák jobboldali ellenzékkel is, és ez nem feltétlenül kompatibilis az utóbbi idők politikai csatáival. Hogyan definiálja magát az MKP? Ha etnikai pártként, akkor a természetes partnere a Híd, nem gondolja?  A Hídnál ez sosem merült fel, illetve az MKP korábban is, mikor még egységes volt, etnikai alapon politizált, s dolgozott együtt más szlovák pártokkal. Én ilyen értelemben nem szűkíteném le a mozgásterünket. A szlovák jobboldal nyitott irányunkba, noha persze vannak feszültségek is. A KDH elnökének gondja van az etnikai politizálással, ez gátja lehet az együttműködésnek. Richard Sulík vagy Igor Matovič is nyitott a párbeszédre.  De nem skizoid helyzet, hogy egyrészt a Híddal, másrészt annak ellenzékével is tárgyalnak?  A cél az, hogy a megyei képviselet magyar szinten a lehető legerősebb legyen. Számomra ez a prioritás ebben az évben.  A Hidat zavarhatja, hogy önök tárgyalnak Sulíkékkal. Sulíkékat pedig, hogy tárgyalnak a Híddal.  Bennünket viszont ez nem zavar. Benne van az opciók között, hogy végül nem lesz egyezség: azt viszont látni kell, hogy ha így alakulna, mi akkor is készen állunk a megyei választásokra, és akkor is építkezni fogunk, csak egy szűkebb mozgástérben. Megyei szinten számunkra nem gond elég embert csatasorba állítani.  Nem szorítja ez az egész kizárólag támogatói szerepkörbe az MKP-t? Hiszen így előfordulhat, hogy a párt egyetlen megyefőnökjelöltet sem tud majd állítani úgy, hogy azt támogassa is valaki. Pozsony és Besztercebánya megyében például széles koalíció alakul.  Besztercebánya megyében az extrémizmussal szemben alakul koalíció, és erre is jók voltak azok az egyeztetések, melyeket a szlovák pártokkal folytattunk. Mindenkinek össze kell fognia Kotleba ellen, ez nem kérdés.  Rimaszombat polgármestere ugyanakkor Kotleba támogatója, és a helyi önkormányzatban az MKP-sok a szövetségeseinek számítottak a közelmúltban.  Úgy gondolom, ezt már kellően körbejárta a sajtó. Amikor Kotlebáék nemrég egy ünnepség kapcsán Rimaszombatba jöttek volna, az önkormányzat MKP-s képviselői nemcsak megfogalmaztak egy ellenvéleményt, hanem soron kívüli önkormányzati ülést is kezdeményeztek a témában.  Térjünk át a Főnixre és a Libertatéra.  A Főnixet rövidre fognám: ezt azoktól kell megkérdezni, akikhez ez kötődik. Nincs több információm annál, mint amit a sajtónak már elmondtam. Nem tisztem se védeni, se támadni, vagy akár magyarázni.  Van köze az MKP-nak a Libertate létrejöttéhez és működéséhez?  Nyilvánvalóan tudtunk a támogatás megítéléséről, ezt nem rejtettük soha véka alá. Ha a programot jónak tartjuk, akkor az MKP ez ellen nem emel kifogást. Ez a nemzeti jelentőségű, kiemelt intézményekre és a Libertatéra egyaránt vonatkozik.  Lobbitevékenység nélkül egy frissen alakult szervezetnek 220 millió forintot nem szokás odaadni. Lobbizott az MKP a Libertate támogatásával kapcsolatban?  Amikor véleményt kérnek, mi véleményt mondunk. Az, hogy mit támogatnak, az ő döntésük. A mi felelősségünk az, hogy ezek a támogatások oda érkezzenek, és ott fejtsenek ki megfelelő hatást, ahová szánták őket.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"270763","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A Libertate esetében mi a garancia arra, hogy ez megvalósul? Hisz még csak most alakult, és máris rengeteg pénzt kaptak.  Ez egy jó kérdés, de ilyen alapon azt is kérdezhetném, a régen működő intézményeinknél mi a garancia?  A tapasztalat. Ön nem lát gondot abban, hogy egy teljesen új szervezet kap ilyen sok pénzt?  Akkor látok benne gondot, ha a szervezet nem hozza az elvárt eredményeket. Ha ez történne, akkor a magyar kormány stratégiai partnereként felelősségem, hogy megtegyem a szükséges lépéseket.  De akkor benne van a pakliban, hogy feleslegesen elköltöttek újabb 220 milliót, ami a közösséget szolgálhatta volna.  Ez minden intézmény esetében benne van a pakliban, ám ezt nincs szándékunkban megvárni.  BUGÁR-INTERJÚ: "EZ A KORMÁNY NEM AZ ÖRDÖGTŐL VALÓ" Nem túl nagy luxus ez a szlovákiai magyarságnak?  Még egyszer mondom, adjuk meg nekik az esélyt. Mindenki elkezdte valahogyan.  Igen, van, aki a nulláról, és van, aki 220 millióból.  Ilyen értelemben ez az esély felelősség is. Nemcsak reméljük, de el is várjuk, hogy ezzel az eséllyel eredményesen éljenek! Ugyanez érvényes a gazdaságélénkítő csomagra is: ott is feltehetnénk a kérdést, hogy mi lesz ennek a vége. A mi felelősségünk, hogy a magyarországi forrásokkal transzparens módon és hatékonyan gazdálkodjunk. Az, hogy Magyarország rendelkezésünkre bocsátja ezeket a forrásokat, amit Szlovákia a befizetett adóinkból nem, egy bizalmi helyzet. S mindenkinek, aki ebben részt vesz, nagy a felelőssége. Czajlik Katalin, Finta Márk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?