Tóth Ivett és Rajičová is lépett egyet Pjongcsang felé

<p>Tóth Ivett és Nicole Rajičová is fontos lépést tett az olimpiai kvalifikáció felé a rövidprogramban a helsinki műkorcsolya-világbajnokságon. A női rövidprogram után a várakozásoknak megfelelően Jevgenyija Medvegyeva vezet.</p>

Amikor Tóth Ivett az idény első versenyén Pozsonyban először mutatta be új Michael Jackson-rövidprogramját, ellentmondásos reakciókat kapott a szurkolóktól. Pedig azon a programon már akkor látszott, óriási potenciál van benne, csak az ugrások hiányoztak. Az ugrásoknak pedig nem a szezon első versenyére kell készen lenniük.

Hanem a legfontosabbakra.

„Már az Eb sem volt piskóta, de most még idegesebb voltam, a könnyeimmel küszködtem a verseny előtt” – mondta rövidprogramja után a 18 éves magyar korcsolyázó.

Produkcióján mindez egyáltalán nem látszott meg, nagyszerű volt a tripla toeloop, tripla toeloop kombináció, majd a tripla lutz és a dupla axel is. Az ugrásokat követő lépéssort (a Smooth Criminal ellenállhatatlan ütemeire) már maximálisan kiélvezhette.

Az Eb-8. Tóth Ivett az előző két szezonban nem jutott be a vb-n a kűrbe. Most a 14. helyen sikerült neki. Ez jó kiindulási pont az olimpiai kvóta megszerzéséhez is. Helsinkiben az egyénizők között 24 hely kerül kiosztásra, de ez nem azt jelenti, hogy automatikusan a 24. is kvalifikál, mivel egy nemzet – helyezésétől függően – több helyet is szerezhet.

„Nem titkoltan az olimpiai részvétel a cél” – hangsúlyozta Sebestyén Júlia, Ivett edzője is. Védencével ő is gyakorlatilag végigfutja a programot, ahogy versenyzőként, úgy a palánk mellett állva is mindig a következő elemre koncentrál: számolja a fordulatokat, figyeli az élváltásokat.

Ő is úgy látja, a helsinki vb főleg lelkileg volt kemény kihívás Tóth Ivett számára. „Az Eb után nagyon fáradt volt mentálisan, innen kellett még egyszer felszívnia magát, csúcsformába kerülnie” – mondta az egykori Európa-bajnok korcsolyázó.

Tóth Ivett ebben a szezonban a vb-t is beleértve összesen kilenc versenyen indult, az Eb és a vb között is elment egy kisebb viadalra Luxemburgba, hogy visszaszerezze a versenyrutint. „A következő szezonban már talán nem is kell ennyi verseny, hogy kitartsak a fontosabb megmérettetésekig, de ebben a szezonban ez volt a legjobb döntés” – hangsúlyozta Ivett.

A szlovák Nicole Rajičová egy kisebb hibával kezdte a rövidprogramját, letette a kezét a tripla lutznál, a kombinációja első eleménél, ám ez nem zökkentette ki. „Örülök neki, hogy a kis megingás után összeszedtem magam” – nyilatkozta lapunknak Rajičová.

A New Yorkban élő korcsolyázó Helsinkiben jól érzi magát, azért is, mert jókat lehet sétálni, hiszen „nincs nagyon hideg”. Mínusz három fokban ez enyhén túlzó kijelentésnek tűnhet, de a mindig mosolygó Nicole elmagyarázta, hogy New Yorkban múlt héten havazott is.

Ahogy általában, a szlovák korcsolyázó most is matematika házi feladatokkal múlatja az időt két edzés között. „És most ráadásul még több a lecke, mint bármikor máskor!” – sóhajtott a mixzónában.

Az olimpiai kvalifikációra még nem gondol: „Ha két tiszta programot futok, ki kellene jutnom. De ha ezen fogok agyalni, és idegességemben hibázok, akkor oda az egész olimpia” – mondta Rajičová, aki a rövidprogram után a 18. helyen áll.

Az első hely a várakozásoknak megfelelően az orosz Jevgenyija Medvegyeváé, a második helyen jelenleg a kanadai Kaetlyn Osmond áll, a harmadik pedig a szintén kanadai Gabrielle Daleman. A női kűrt holnap este rendezik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?