Tizenöt utcát újítanak fel Komáromban

Komárom |

<p>Nyáron megkezdődhet a nagy útfelújítás a városban. A 105 kilométeres városi tulajdonú úthálózatból a legfrekventáltabbakat és a legrosszabb állapotban levőket teszik rendbe. A munkálatokra hitelt vesz fel az önkormányzat, a listán 15 utca szerepel.</p>

A városi hivatal tárgyalásokat folytatott a közműhálózatok tulajdonosaival, illetve üzemeltetőivel, hogy hol lenne szükség a vezetékek javítására, cseréjére. Nem szeretnék ugyanis, ha néhány évvel az útburkolat teljes felújítását követően vezetékcsere miatt kellene feltörni az úttestet. Szabó Ingrid főosztályvezető a legutóbbi testületi ülésen arról számolt be, hogy a tárgyalások eredményeként a gázművek például átütemezett néhány, eredetileg 2018-19-re tervezett javítást. A KOMVaK víz és csatornaművek szerint is több helyen szükség van a vezetékek cseréjére, ám mivel azok a város tulajdonában vannak, a beruházásra is a városnak kell megtalálnia a pénzt. Több változat felmerült, az egyik szerint hitelből, a másik szerint saját erőből – ingatlaneladásból, pénzek átcsoportosításából és egyéb költségvetési forrásból – kell megoldani a mintegy 400 ezer euró összértékű víz- és csatornahálózat-felújítást. Végül a képviselők többsége úgy döntött, saját forrásból teremti elő a város a pénzt.

Azt senki sem vitatta, hogy szükség van az utak rendbetételére – egy, a lakosság körében tavaly végzett felmérés is azt mutatta, a polgárok túlnyomó többsége komoly problémának tartja az utak minőségét. Ugyanakkor a közbeszerzés kiírásával kapcsolatban Szabó Béla, a pénzügyi bizottság elnöke és Andruskó Imre is komoly aggályokat fogalmazott meg, mert a tavaly júliusban elfogadott határozat maximum 2,25 millió euróban (áfával együtt) szabta meg az erre fordítható összeget, ezzel szemben a város 2,8 millió euróra (áfával együtt) írta ki a közbeszerzést. A hivatal nem tartotta be a testületi határozatot, Andruskó Imre többször felszólította a városvezetést, nevezze meg, ki ezért a felelős. Konkrét név nem hangzott el, Keszegh Béla alpolgármester válaszában annyit mondott, hogy a közbeszerzésekre szakosodott szakemberrel tanácskoztak, ennek alapján született a kiírás. Hozzátette, hogy a kivitelezés várható költsége jóval kevesebb lesz a testület által jóváhagyottnál is. „A közbeszerzés ugyan még nem zárult le, de a hat jelentkezőből három 1,7 millió eurós (áfával együtt) ajánlatot tett, ráadásul a kivitelezőnek 10 év garanciát kell vállalnia a munkára” – mutatott rá az alpolgármester. Szabó Béla és Andruskó Imre szerint ez nem magyarázat arra, miként hirdethette meg a város magasabb összegre a közbeszerzést, mint ami a határozatban szerepelt.

A tervek szerint a felújítás az Eötvös utcát, a Duna rakpartot, a Hold, a Jókai, az Építők utcáját, a Komáromi Katz, a Király püspök utcát, a Štefánik teret, a Határőr utcát, a Gútai sort, a Lehár, Szabadást, valamint az Örsújfalu városrészben lévő Jázmin, Fenyves, és Méhes utcát érintené.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?