Uniópárti tüntetést tartottak Londonban

London |

<div>Az európai uniós együttműködést éltető felvonulásokat tartottak szombaton Londonban, az unió elődszervezeteit alapító szerződés aláírásának hatvanadik évfordulóján.&nbsp;</div>

A kerek évfordulót ünneplő római EU-csúcstalálkozóhoz időzítve rendezett felvonuláson ezrek vettek részt. A brit fővárosban csupán néhány nappal az előtt tüntettek ezrek az egyesült Európa mellett, hogy Theresa May miniszterelnök hivatalosan is megindítja az ország unióból való kilépésének folyamatát (brexit). A felvonulás egyik jelszava az volt, hogy „Állítsátok meg a brexitet!”. A résztvevők a brit parlament épületéhez is elmentek, ahol egyperces néma csenddel emlékeztek a néhány nappal ezelőtti terrortámadás áldozataira. Varsóban szintén tüntettek, mégpedig a Szeretlek, Európa mottóval. Nem utolsó sorban olyan aggodalmak miatt, hogy Lengyelország – a jelenlegi kormány politikája miatt – végül szintén kénytelen lesz elhagyni az EU-t. Beata Szydlo lengyel miniszterelnök egészen péntekig habozott azzal, hogy aláírja-e a Rómában most véglegesített közös nyilatkozatot, de végül bejelentette, hogy a tagállamok közötti egyeztetés során a dokumentum szövege már olyan formát öltött, mely „lényegében magában foglalja” azt a négy prioritást, amelyeket a visegrádi országok március eleji varsói tervezete tartalmazott: az EU egységének megőrzését, az EU és a NATO szoros együttműködését, a nemzeti parlamentek szerepének megerősítését és a közös uniós piac megőrzését. A szombati csúcstalálkozónak otthont adó Olaszországban szintén tartottak az EU egységét ünneplő felvonulásokat, de már az uniós értekezlet alatt tüntettek az uniós együttműködés elleni tiltakozók is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?