Százezrek visszafizetésére kötelezhetik Galántát

Galánta |

<p>Több százezer euró visszafizetésére kötelezhetik Galántát &ndash; derül ki a mezőgazdasági minisztérium értesítéséből.</p>

A neogótikus kastély északi szárnyának és a kastély parkjának felújítására kapott többmilliós dotáció 25 százalékát, összesen 456 ezer eurót követelhetnek vissza az önkormányzattól a projektdokumentáció elkészítésénél észlelt törvénysértés miatt. A város képviselő-testülete hétfőn ülésezik. A plénum fő témája a kastély mellett a Galandia lesz.

2010 októberében kezdődött a neogótikus kastély északi szárnyának és a kastély parkjának felújítása. A felújítás közel 1,9 millió euróba került, a város állta az ötszázalékos önrészt és uniós forrásokra pályázott. 2014 márciusában kiderült, hogy a fémből készült lámpaoszlopok helyett műanyag kandelábereket tettek a parkba. Az esetet egy lakos jelentette a rendőrségen, akik nyomozást indítottak az ügyben. Ezzel egyidejűleg a pénzügyi felügyelet is vizsgálatot indított, akik félmillió euró visszafizetésére kötelezték a várost. Galánta nem értett egyet a döntéssel, ezért panaszt tett a közbeszerzési hivatalnál. Az intézmény két szabálytalanságot talált, egyet a projektdokumentáció elkészítésénél és egyet a kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázatnál, amikor kizárták a versenyből az egyik jelentkezőt. Mivel a város bizonyította, hogy a jelentkezőt joggal tiltották ki a versenyből, a mezőgazdasági minisztérium a településnek adott igazat, ezért nem kellett visszaadni a félmillió eurót. A projektdokumentáció elkészítésénél észlelt törvénysértés miatt viszont a közel 47 ezer eurós támogatást vissza kell fizetnie Galántának. „Nem fogadjuk el a döntést, ha kell, bíróság elé visszük az ügyet” – nyilatkozta akkor Peter Paška, Galánta polgármestere. Az ügy kimeneteléről a hétfői plénumon számol be a városvezetés. 

A plénum másik fő témája a Galandia lesz. A márciusi tárgyaláson Peter Paška, Galánta polgármestere terjesztette be a javaslatot, amelynek keretében 150 ezer euró jóváhagyását kérte a Galandia kármentesítési projektjének kidolgozására. A polgármester és a képviselők hosszas vita után sem jutottak megegyezésre, végül Paška törölte a javaslatot. Hétfőn összeül a Galandia problémájával foglalkozó szakértői bizottság is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?