Rehabilitálná a Plútót néhány tudós

The Woodlands |

<p>A tizenegy évvel ezelőtt bolygó mivoltától megfosztott Pluto rehabilitálásáért indítottak kampányt a héten amerikai tudósok, akik szerint újra kellene gondolni azt az osztályozási rendszert, amely annak idején a Pluto törpebolygóvá való leminősítéséhez vezetett.</p>

Az Egyesült Államok különböző intézményeiben dolgozó hat kutató szerint a Pluto megérdemli, hogy teljes jogú planétaként ismerjék el. A Texas állambeli The Woodlandsben tartott nemzetközi bolygótudományi konferencián ismertetett tanulmányukban a tudósok úgy vélik, hogy az osztályozás során az égitestek fizikai tulajdonságait, például alakjukat és felszíni adottságaikat kellene figyelembe venni.

A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) 2006 augusztusában tartott prágai közgyűlésén osztályozta újra a bolygókat, és hosszas vita után a világ vezető űrkutatói arra a megállapodásra jutottak, hogy az 1930-ban felfedezett és több mint háromnegyed évszázadon át bolygóként nyilvántartott Pluto nem bolygó.

A döntés előzménye volt, hogy a nem sokkal korábban, a Pluto szomszédságában felfedezett Erisz nevű égitest besorolása komoly fejtörést okozott a szakembereknek, akik ezért olyan bolygódefiníciót vezettek be, amelybe beletartozik a bolygópálya tisztára söprése.

A meghatározás szerint bolygónak nevezhető az az égitest, amely a Nap körül kering, elegendő tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy a szilárd testeket összetartó erőket legyőzve anyaga hidrosztatikai egyensúlyban legyen. Az is kritérium, hogy közel gömb alakú legyen, illetve hogy pályájának környezetét megtisztítsa a kisebb égitestektől, vagyis környezetében domináns legyen. A Pluto ennek nem tesz eleget, mert a pályája szomszédságában vannak más égitestek is, de azok mozgását nem az ő gravitációs vonzóereje határozza meg.

A Pluto és az Erisz mellett ma már a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóöv legnagyobb - nagyjából 950 kilométer átmérőjű - égiteste, a Ceres is a törpebolygók közé tartozik.

A konferencián ismertetett anyag vezető szerzője, a Johns Hopkins Egyetemen dolgozó Kirby Runyon szerint azonban őt és jó pár kollégáját sokkal inkább érdeklik az égitestek fizikai sajátosságai, úgy mint az alakjuk, vagy hogy vannak-e hegyek és óceánok a felszínükön, illetve van-e légkörük.

Runyon és munkatársai szerint az IAU-nak nincs joga meghatározni a bolygó definícióját, és egy olyan alosztályozási rendszer bevezetését szorgalmazzák, amely szerint például a Hold egyfajta planéta lenne.

A Kaliforniai Műszaki Egyetemen (Caltech) dolgozó Mike Brown, aki annak idején kulcsszerepet játszott a Pluto végzetét okozó Erisz felfedezésében, nemtetszésének adott hangot Runyonék ötletét illetően.

A szakember szerint szemellenzőre van szükség ahhoz, hogy az ember ne lássa az egyértelmű különbségeket a Naprendszer méltóságteljesen keringő nyolc bolygója és a köztük ide-oda cikázó több milliónyi apró égitest között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?