A kuflikupac újra hódít

<p>A kuflikról szóló sorozat az utóbbi évek egyik legszellemesebb, legbátrabb magyar meseprojektje. Dániel András nemcsak merőben újfajta lényeket talált ki, hanem saját mitológiát teremtett.</p>

Mint minden mitológia, ez is folyamatosan gazdagítható úgy, hogy a már ismerős szereplők, formai és szerkezeti megoldások felvonultatásával mindig valami újat mond. Azt már tudjuk, hogy a kufli nem kifli, nem kukac, nem bab és nem is kavics. Igazából semmihez sem hasonlítható, Barba papa családjához és Pom-Pomhoz sem, mert nem tudja bámulatosan változtatni az alakját. Viszont van belőle kicsi, nagy, sovány, kövér, fiatal és öreg, jól kitalált nevekkel, saját egyéniséggel.

Néhány hete jelent meg a hatodik kötet, A kuflik és a mohamanyi, amely (a sorozat előző darabjaihoz hasonlóan) 3–6 éves gyerekeknek ajánlott, de a nagy tesók és a szülők is remekül szórakozhatnak rajta.

Mivel ezt a könyvet nehéz az előző részek nélkül elemezni, kezdjük ott, hogy a verbalitás és a vizualitás harmonikus egysége szempontjából az a lehető legjobb kombináció, ha a szerző maga illusztrálja meséjét (lásd például Milne Micimackóját). Nagy ritkán az is előfordul, hogy a dús fantáziájú meseíró eredeti szakmáját tekintve képzőművész. Nos, Dániel Andrással pont ez a helyzet. A rengeteg nyelvi lelemény mellett a képi humor is erőssége a könyv(ek)nek, például csak úgy mellékesen vannak benne magasan szálló vagy épp egy felhőn pihenő repülők, üregekből kikandikáló létrák, illetve fura bogarak. Ez utóbbiak ráadásul szövegbuborékokban trollkodnak, folyamatosan kommentálják a történéseket, fikázzák a szereplőket, vagy megjegyzik, hogy ők csak véletlenül kerültek a képre. Ezt a már-már posztmodern módon önironikus, kikacsintós megoldást legalább annyira imádják a gyerekek, mint magát a történetet. Ezúttal már a belső borítón kezdi a trollkodást az egyik apró mellékszereplő: „Micsoda nevetséges cím!”

Igaz, ami igaz, mohamanyival eddig még senki sem találkozott, de az előző részekben megszokhattuk, hogy Dániel András sok érdekes, kitalált állatot és növényt szerepeltet (lábas csiga, lókutya, cakkos tüskefű, ormányosbokrok, zselécserjék, böhömtölgy, lófülfű stb.). Itt most a legfontosabb a moha, amiből alig van az elhagyatott réten. Pedig ha egy mohamanyi három napig nem jut mohához, először elszürkül, aztán töpörödni kezd, végül eltűnik. A segítőkész kuflik hiába kutakodnak moha után, itt már csak egy titokzatos mondóka segíthet, amelyet egy fatuskó prezentál. (A fatuskók nem tudnak beszélni, kivéve a beszélő fatuskókat.)

A gyerekekben megbúvó gyűjtő-szenvedélyt hivatott előcsalogatni a másik mese, a Gyűjtsél te is Fityircet. Valérnak van egy érdekes alakú doboza, amely tökéletes hely lenne egy gyűjtemény számára. Úgyhogy a többiek segítségével ki kell találnia, mi az, amit szívesen gyűjtene. Közben arra a komoly filozófiai kérdésre is választ kapunk, hogy mitől pocsolya egy pocsolya. A víztől vagy a mélyedéstől, amiben a víz benne van?

Egy ilyen sajátos mitológia csak akkor működik, ha sikerül megfelelő, ovisoknak való nyelvet találni hozzá. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy túlfogalmazzák a mesét, telerakják nehéz szókapcsolatokkal vagy jópofizós dialógusokkal. Ezzel elsősorban a felolvasó felnőtteknél szeretnének pontot szerezni, miközben elfeledkeznek a célközönségről. De előfordul az is, hogy egyszerűen rosszul lövik be a kicsik szókincsét. Dániel András kuflimeséinek nyelvezete viszont pont annyira bonyolult, hogy megmozgassa az ovisok fantáziáját. A vicces növény- és állatnevek mellett ilyenek a nyelvi és képi humor találkozási pontjai is, például amikor egy lyuk fölé „Vészkijárat” táblát helyez a szerző, vagy amikor az állandó képi toposzként működő repülő felett megjelenik egy szövegbuborékban az idegenvezető szövege: „Balra lent apró kufli látható a gombóckövek között...” Egy mondaton belül nincs két ismeretlen szó, arra az egyre pedig nyugodtan rákérdezhet a gyerek anélkül, hogy ez zavarná a szórakozásban.

A mesék tehát az utolsó betűig tudatosan komponáltak, ami ritka dolog manapság. Ezt a képességet egyébként Dániel András is fokozatosan sajátította el és vitte tökélyre, első mesekönyveiben ugyanis (Matild és Margaréta, Kicsibácsi és Kicsinéni meg az Imikém) még akadt pár zavaró tényező.

A kuflik hatalmas sikerét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy animációs filmek is készültek az első két részből, és nagy örömünkre hamarosan jön a többi: az alkotók nemrég kaptak támogatást erre a sorozatra.

Dániel András: A kuflik és a mohamanyi. Pozsonyi Pagony, 2017. 52 oldal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?