A B típusú adóbevallás kitöltése

<p>Kovács János vállalkozói engedéllyel kisebb építési munkákat vállal, nem áfafizető. Tavaly így összesen 25 360 euró bruttó jövedelemre tett szert.&nbsp;</p>

A bevétel elérése, megtartása céljából 17 524 euró kimutatható kiadása volt. A Szociális Biztosítóba 1780 eurót, az egészségügyi biztosítóba 650 eurót utalt át. 2016-ban egyszerű könyvelést vezetett. Kovács János tavaly 14 330 euróért eladott egy családi házat, ami után adót kell fizetnie. A házat 10 120 euróért vette. 2016-ban egy reklámverseny keretében 1600 értékű nem pénzbeli nyereményt, éspedig egy tévékészüléket kapott. A nyeremény értékéből leszámítható 350 euró adómentes rész, csak a maradékból – 1250 euróból – kell adóznia. Szabó felesége alkalmazottként 3803,33 eurónál magasabb saját jövedelemre tett szert, ezért a férj adóbevallásában nem érvényesítheti a házastársra vonatkozó edómentes részt. Van két gyerekük, az utánuk járó adóbónuszt a feleség érvényesítette. Szabó János 2016-ban nem fizetett adóelőlegeket. Vállalkozóként B típusú adóbevallást kell készítenie.  Az 1. sorba beírja az adószámát (DIČ), a mellette lévő ablakba pedig a 2016-os  év kerül. Az adószámot a nyomtatvány minden egyes oldalán, fent fel kell tüntetni. A 3. sorban feltünteti fő tevékenysége kódját (SK NACE), s a mellette lévő ablakba beírja a fő tevékenységét. Az összes kód jegyzéke megtalálható a www.statistics.sk honlapon.  A 4–11. sorba a személyes adatok kerülnek. A 12–17. sorokat nem tölti ki, mivel nem korlátozott adókötelezettségű adózóról van szó. A II. részben annak a törvényes képviselőnek, örökösnek vagy olyan más személynek az adatait kell megadni, aki a bevallást elkészíti. Kovács úr üresen hagyja, mert ő saját maga készíti – csak a 27. sorban a telefonszámát, a 28. sorban pedig az e-mail-címét tünteti fel.  A III. részben a 29. és a 30. sort csak az tölti ki, aki az adózási időszak elején öregségi nyugdíjas volt. Kovács ide nem ír semmit. A 31. sor is üresen marad, mert Kovács nem érvényesíti a házastársára vonatkozó adómentes részt sem. A IV. rész ugyancsak üresen marad, mert a gyermekeik után járó adóbónuszt alkalmazottként a felesége érvényesítette. Az V. részt sem kell kitöltetni, mert Kovács úr 2016-ban sehol sem dolgozott alkalmazottként. A VI. részt az tölti ki, akinek vállalkozásból, bérbeadásból, művészi tevékenységből volt bevétele. Kovács úr az 1. táblázat 2. sorában, az 1. oszlopban feltünteti a vállalkozásából befolyt bevételt: 25 360 eurót. A mellette lévő oszlopban pedig megadja a kiadásokat: 17 524 eurót. Az 1. táblázat 10. sorában megismétli ugyanezeket a számokat. Egyszerű könyvelést vezetett, nem vezetett adónyilvántartást, s a vonatkozó törvény 6. cikkelye, annak 11. bekezdése szerint nem érvényesítette a bevételek bizonyos százalékának megfelelő kiadásokat, ezért a 3. oldalon lévő 1. táblázat alatt x-szel nem jelöl meg egyetlen feltüntetett lehetőséget sem. Ugyanakkor az adóbevallásával együtt le kell adnia a 2016. évre vonatkozó zárszámadást is. Az 1. táblázat alatt megadja a befizetett járulékok összegét, 2430 eurót (1780 euró szociális és 650 euró egészségbiztosítás). Az 1a. táblázatot csak az tölti ki, aki adónyilvántartást vezet – Kovácsra ez nem vonatkozik. Az 1b. táblázatot az tölti ki, aki a 6. cikkely 10. bekezdése szerint vezet nyilvántartást – Kovács ezt is üresen hagyja. A 37. sorban ismét megadja a 25 360 eurós bevételt, a következő sorban pedig a 17 524 eurós kiadást. Utána a bevételből levonja a kiadásokat, és a 7836 eurós eredményt, az adóalap összegét a 39. sorba írja. Ugyanez kerül a 43. sorba is. Kovács János nem mutatott ki adóveszteséget, vagyis a 45–54. sorokat figyelmen kívül hagyja. Az 55. és az 57. sorban megismétli az adóalapot, a 7836 eurót. A VII. rész arra vonatkozik, akinek volt tőkevagyonból – kamatokból, értékpapírokból, befektetési jegyből stb. – származó bevétele. Kovács ezt kihagyja. A VIII. részt az tölti ki, akinek volt egyéb (pl. nyereményből, ingatlan eladásából, értékpapírok átruházásából stb. származó) jövedelme is. A 3. táblázat 2. sorában, az 1. oszlopban Kovács feltünteti a családi ház eladásából származó 14 330 euró bevételt, mely nem mentesül az adó alól. A 2. oszlopban megadja, hogy a házat mennyiért vásárolta, vagyis feltüntet 10 120 euró kiadást. A 3. táblázat 9. sorában, az 1. oszlopban megadja a reklámversenyből származó nyeremény 350 euró adómentes összeget meghaladó értékét, vagyis beírja az 1250 eurót. A 2. oszlopba 0 euró kerül, mert e nyeremény elérése céljából nem volt semmilyen kiadása. A 3. táblázat 17. sorában, az 1. oszlopban feltünteti az egyéb bevételek együttes összegét, vagyis 15 580 eurót. A 2. oszlopba 10 120 euró összkiadás kerül. Az 69. sorban megismétli a 3. táblázat 17. sorában feltüntetett összbevételt, a 15 580 eurót, a 70. sorban pedig az összkiadásokat, a 10 120 eurót. A 71. sorba a bevétel és a kiadás különbözete, az adóalap kerül: 5460 euró. A VÁLLALKOZÓK ADÓBEVALLÁSA A IX. részben ki kell számolni az adót. A 72. sorban megadja az 57. sorban lévő részleges adóalapot, vagyis a 7836 eurót. A 73. sorba a 3803,33 euró adómentes rész kerül. A 74., 75. és 76. sort átugorja – nem jogosult ezekre a kedvezményekre. A 77. sorba ismét 3803,33 euró kerül. A 78. sorba 4032,67 eurót (7836 – 3803,33) kell írni. A 80. sorban a 78. és a 71. sor összegeként (4032,67 + 5460) megállapított adóalapot kell feltüntetni: 9492,67 euró. Ebből az adóalapból a 81. sorban kiszámolja az adót: 9492,67 x 0,19 = 1803,60 euró. A 90. sorban megismétli az 1803,66 eurót. A 91., 100. és a 104. sorba 0 kerül, mivel 2016-ban Kovácsnak nem volt tőkevagyonból származó bevétele. A 105. sorba ismét lemásolja az 1803,60 euró adót. Az adóbónuszt nem érvényesíti, ezért a 106. sor üresen marad, majd a 107. sorba, illetve a 120. sorba ismét az 1803,60 eurót kell írni. Március 31-ig ennyi adót kell az adóhivatalnak átutalnia. A X. rész arra vonatkozik, aki utólagos adóbevallást dolgoz ki. Kovács ezt átugorja, akárcsak a XI. részt, melyet a korlátozott adókötelezettségű, nem szlovák adórezidensnek kellene kitöltenie. A XII. rész tartalmazza a nyilatkozatot a befizetett jövedelemadó egy részének a felajánlásáról – ez a rész a 2, illetve 3 százalékos adófelajánlás megtételéhez szükséges. Ha az adózó nem akar élni ezzel a lehetőséggel, x-szel megjelöli azt az ablakot, hogy az 50. cikkely szerint nem áll szándékában eljárni. Ne felejtsük el aláírni ezt a részt! Kovács úgy döntött, nem támogat egy szervezetet sem, ezért a megfelelő ablakban megjelöli, hogy nem él az adófelajánlás lehetőségével. A LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEK-VÁLASZOK A 136. sorban meg kell adni az adóbevallás részét képező mellékletek számát, beleértve az 1. és a 2. mellékletet is, még ha nem is töltik ki. Eszerint Kovács a 136. sorba 2 mellékletet ír. A zárszámadást ugyanaddig kell leadni az adóhivatalban, mint az adóbevallást, mégsem tartozik a kötelező mellékletek közé, vagyis nem kell egyszerre leadni őket. Ebből kifolyólag Kovács a 136. sorban nem tüntette fel a mellékletek között.Kovács János a 12. oldalon aláírja az adóbevallását, és feltünteti a dátumot. 2. melléklet – adatok a szociális és az egészségbiztosítás céljából (az adóbevallás 14. oldala) – Kovács úr a 12. sorban feltünteti, tavaly összesen mennyi társadalombiztosítási díjat vezetett el (1780 euró), a 14. és a 15. sorba pedig beírja az egészségbiztosítási járulékokat (650 euró). A mellékletet is alá kell írni, fel kell tüntetni a dátumot. (sza)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?