Urblík lábműtét után lábadozik

<p>Prágában megműtötték Urblík Józsefet, a cseh élvonalbeli Vysočina Jihlava futballcsapatának 20 éves középpályását. A tehetséges játékosra legalább négy hónapos kényszerpihenő vár.</p>

„A műfüves pályán edzettünk, amikor elcsúsztam, és valami reccsenést hallottam a térdemben. Rögtön tudtam, nagy a baj. Érdekes, hogy míg a sérülésem napján nem voltak nagy fájdalmaim, és hajlítani is tudtam a lábam, másnap viszont már sokkal rosszabb lett a helyzet. Később kiderült, hogy szalagszakadást szenvedtem, és elkerülhetetlen a műtéti beavatkozás – mondta lapunknak Urblík József. – Prágában került sor az operációra, amely az orvosok szerint jól sikerült. Három napot töltöttem kórházban, utána hazajöttem Ipolyságra, jelenleg itt járok rehabilitációs kezelésekre. Addig csak tornagyakorlatokat végezhetek, amíg nem veszik ki az öltéseket. Ha nem lesz semmi komplikáció, akkor leghamarabb négy hónap múlva kezdhetem el az edzéseket, rosszabb esetben féléves kényszerpihenő vár rám. Hamarosan visszatérek Jihlavára, és várhatóan ott fogom végezni a rehabilitáció további szakaszát.”

Urblík József tavaly nyáron Nyitráról igazolt Jihlavára, melynek színeiben tizenöt cseh élvonalbeli meccsen szerepelt, és egy gólt lőtt. Ez a fiatal játékos második komolyabb sérülése, Nyitrán fáradásos törést követően négy hónapot kellett kihagynia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?