Szomáliában két nap alatt száznál is többen haltak éhen

Mogadishu |

<p>Száztíz ember halt éhen az elmúlt 48 órában Szomália egyetlen, szárazság sújtotta délnyugati körzetében, Bayban, ahol már a kolerajárvány is szedi az áldozatait: 69-en haltak meg a betegségben egy nap alatt.</p>

A szomáliai kormány kedden hirdetett katasztrófahelyzetet a szárazság sújtotta országban, ahol az ENSZ becslései szerint ötmillió ember szorul segítségre, mivel hatalmas méreteket öltött az éhínség.

Hasszan Ali Khaire szomáliai miniszterelnök kedden a szárazság elleni harccal foglalkozó bizottság ülésén ismertette, hogy egyedül a délnyugati Bay körzetben 110-en haltak éhen az elmúlt 48 órában.

A szóban forgó szomáliai térségből ezrek indultak útnak a fővárosba, Mogadishuba élelmiszersegélyért. A közelmúltban hétezernél többen jelentkeztek az ott létesített élelmiszerelosztó központoknál.

Az ENSZ szerint jelenleg 363 ezer alultáplált gyerek van Szomáliában, 71 ezren közülük súlyosan alultápláltak. A világszervezet szakértői szerint a tiszta víz hiánya miatt a kolera és más betegségek veszélye is fennáll.

Éppen szombaton érkeztek hírek arról, hogy kolerajárvány tört ki Bay körzetben. Baido városában és a környékbeli falvakban 69 ember halt meg kolerában az elmúlt egy napban - közölte Abdullahi Omar Roble, a humanitárius ügyekkel foglakozó hivatal térségbeli vezetője. Roble szerint hetvennél többen kerültek kórházba, és nincs elegendő gyógyszer a kezelésükhöz.

Szomália egy azon négy ország közül - Nigéria, Dél-Szudán és Jemen mellett -, amelyek miatt a világszervezet megkongatta a vészharangot. António Guterres ENSZ-főtitkár a múlt hónapban 4,4 milliárdos segélyt kért számukra, elkerülendő az éhínség és szárazság miatt fenyegető katasztrófát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?