Sulík és Hlina alaposan hajba kapott

Pozsony |

<p>Richard Sulík (SaS) és Alojz Hlina (KDH) személyes ellentétén mehet gajra a tervezett SaS&ndash;OĽaNO&ndash;KDH ellenzéki együttműködés a megyei választásokon.</p>

A kereszténydemokraták elnöke szerint ugyanis Richard Sulík nem hajlandó vele találkozni, egy több mint egy évvel ezelőtti kijelentése miatt. 

Hlina mindezt Facebook-oldalán jelentette be. Elmondása szerint Sulík addig nem hajlandó találkozni vele, míg nyilvánosan bocsánatot nem kér a Denník N-nek adott interjújában elhangzottak miatt. Hlina a tavaly februárban készült interjúban azt mondta, Sulík és a liberálisok szótára olyan, mint a drezdai neonáciké, és ez senkit sem zavar. „Most ezt a hullámot lovagolta meg” – mondta akkor a lapnak a liberális párt vezetőjének menekültellenes kijelentéseire utalva. 

Hlina nem akar bocsánatot kérni Sulíktól a kijelentés miatt. „Eltekintve attól, hogy nem látok erre okot, ezt érdekes államférfiúi eljárásnak tartom Sulík részéről. Eddig sokakkal sikerült találkoznia, ám elutasítja a találkozót egy konzervatív párt elnökével. Tisztán elméletileg, ha lenne is miért elnézést kérnem, államférfiúi hozzáállás és a politikai helyzet stabilizálásához való hozzájárulás ezt feltételként szabni?” – tette fel a kérdést a KDH elnöke. 

Sulík sajtótájékoztatóján nem tagadta a Hlina és közte feszülő ellentétet, ám elmondása szerint pártja nem blokkol semmilyen megállapodást. Az SaS részéről a pártelnök szerint Ľubomír Galko tárgyal. „Minden jogköre megvan hozzá, hogy megállapodásokat kössön. Semmi okom nincs rá, hogy olyan emberekkel találkozzak, akik neonácinak neveznek” – mondta az SaS elnöke. 

Sulíkot az elmúlt időszakban több támadás is érte menekültellenes és gyakran sarkos megnyilvánulásai miatt a szlovák értelmiség részéről. A pártelnök korábban pert indított Michal Havran publicista ellen, mert az „kínos fasisztának” nevezte őt. Később azonban – miután egy nyilvános vitán is ütköztették álláspontjukat – visszavonta a keresetet. 

Sulík egyébként a múlt héten tárgyalt az együttműködésről Menyhárt Józseffel, az MKP elnökével a magyar párt székházában, információink szerint szóba kerültek a megyei és a parlamenti választások is. Menyhárt korábban egyeztetett Igor Matovičcsal, az OĽaNO elnökével is. 

Alojz Hlinával ugyanakkor bajosabban tárgyalhat majd az MKP. A KDH elnöke épp a már idézett interjúban kijelentette azt is, hogy ellene van az etnikai politizálásnak. A minap a TASR hírügynökség webtelevíziójában negatív forgatókönyvként beszélt arról, hogy Nyitra, Nagyszombat és Kassa megyének magyar megyefőnöke lehet, az aktuality.sk portálnak pedig azt mondta, fenntartásai vannak az MKP-val való együttműködés kapcsán, nem bízik ugyanis a párt államhoz való lojalitásában. Információink szerint ugyanakkor az MKP továbbra sem zárkózik el attól, hogy tárgyaljon a KDH-val.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?