A Honvéd a magyar Juventus?

<p>A hétvége nagy eseménye, hogy a Budapest Honvéd fellépett a tabella első helyére. Majdnem öt évig kellett a szurkolóknak várniuk erre a pillanatra, a csapatuk ugyanis ezt megelőzően 2012 nyarán, a bajnokság ötödik fordulóját követően állt az élen.</p>

A Honvéd 2012. augusztus 25-én 2:0-ra legyőzte a Fradit az Üllői úton, ezzel ugrott az első helyre, majd a bajnokság végén a harmadik helyen végzett. Két játékos van, aki a Fradi elleni győztes mérkőzésen, illetve a szombati, Debrecen ellen 1:0-s győzelem alkalmával is pályára lépett: Ivan Lovric és Hidi Patrik. A sikerekben a „közös pont” azonban talán valaki más: mindkétszer Marco Rossi ült a kispadon. Az olasz edző szívós munkája átragad a csapatra. „Lehet, hogy nem játszottunk jól, de csapatként megmutattuk, mire vagyunk képesek, és erősségünknek tartom, hogy az olyan kiegyensúlyozott meccseket, mint a múlt heti vagy ez, megnyerjük” – mondta a Debrecen elleni győzelmet követően Rossi. Az edző úgy fogalmazott, hogy csapata nem a Barca vagy a Real, de azt talán mondhatjuk, hogy a Honvéd a magyar Juve. Aki hétről hétre nézi a Zebrák mérkőzéseit a Serie A-ban, az tudhatja, a jó és a jobb csapatok között az jelenti az igazi különbséget, hogy ki tudja megnyerni a legtöbb meccset – nyögvenyelősen is.

Persze, az NB I-ben nemcsak Rossi nyilatkozik. Hanem például Leonel Pontes, a Debrecen edzője. A portugál már a meccs előtt rejtélyesen fogalmazott. „Úgy vélem, hogy ha jól fogunk védekezni, akkor előbb-utóbb megjön a gól is” – idézte a trénert a Nemzeti Sport. Önök értik ezt? A meccs után is jó formában volt. Idézzük ismét: „Úgy gondolom, van lehetőség ebben a csapatban”, amely, jegyezzük meg, immár kieső helyen áll a táblázaton. Kikapott a Diósgyőr is (DVTK–MTK 2:3), és a vereségre Horváth Ferenc lenyűgöző magyarázattal állt elő. Idegesek a fiúk! „Idegesen kezdtünk, de valójában egész héten azok voltak a játékosok az edzéseken is, ennek vereség lett az eredménye.” Adja magát a kérdés: nem az volna az edző feladata, hogy lenyugtassa a játékosokat? Azt már csak félve tesszük hozzá, hogy a szakmai munka ügyében is volna miről kérdezni a mestert: „Bárhogy variálom, nem akar összeállni az ideális védősor.” Nem és nem!

A Ferencváros a második idei mérkőzésén is gól nélküli döntetlent játszott, a debreceni túra után a Videoton elleni rangadó eredménye is 0:0. A legparázsabb jelenet két fradista között zajlott le a pályán: az első félidő hajrájában egy elrontott támadás végén Djuricin és Kleinheisler szólalkozott össze, az osztrák meg is lökte a magyar középpályást. A 45. percben Thomas Doll kénytelen volt egy rövid játékszünetben a két futballistával elbeszélgetni. A többiekkel sem ártana, lassan-lassan elúszik a bajnoki cím. A Honvéd és az FTC között nyolc pontra nőtt a különbség a táblázaton.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?