Az illetékeseket nem zavarja a speciális ügyész tétlensége

Pozsony |

<p>Bár Dušan Kováčik speciális ügyész legfontosabb feladata az lenne, hogy az ország legnagyobb korrupciós ügyeit felügyelje és feltételezett bűnözőket küldjön bíróság elé, mint kiderült, az elmúlt nyolc évben egyetlenegy vádemelési javaslatot sem tett.</p>

A Denník N lap figyelmeztetett elsőként a héten arra, hogy Kováčik az elmúlt nyolc évben egyetlen vádemelési javaslatot sem tett abban a 61 ügyben, amelyet felügyelt. Szakértők szerint ez olyan, mintha az elmúlt nyolc évben nem is dolgozott volna. A lap a speciális ügyész munkájának eredményét az információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény alapján kérte ki négy hónappal ezelőtt, választ viszont csak most kaptak.

Kényes ügyeket felügyelt

Épp a speciális ügyész volt az, aki az elmúlt évek legnagyobb politikai botrányai kapcsán indított vizsgálatokat felügyelte, például a hírhedt Gorilla-akta kapcsán indított nyomozást, melyben sokak szerint épp Kováčik szabotálása miatt nem történt előrelépés. Marek Gajdoš, az ügy felgöngyölítésén dolgozó nyomozócsoport vezetője azt állítja, hogy Kováčik több esetben akadályozta az ügy kivizsgálását, elszabotálta Robert Fico kormányfő tanúként való kihallgatását is. Gajdoš ezért lemondott az esetről, és civilbe vonult.

Kováčik volt az, aki három évvel ezelőtt leállította Tibor Bašternák ingatlanvállalkozó állítólagos adócsalásai kapcsán indított vizsgálatot. Mindezt annak ellenére, hogy a gyanú szerint több millió eurós csalásokról volt szó. Marián Leško politikai elemző Kováčik tétlenségét botrányosnak nevezte. „Azt a szolgáltatást, amit Kováčik nyújt a gyanúsítottaknak, én ügyészi mentelmi jognak hívom” – fűzte hozzá a politikai elemző.

Elégedettek sora

„Én a speciális ügyészt szakavatott szakértőnek tartom” – mondta a héten a kritikára Fico. Kováčik nem hajlandó kommunikálni a sajtóval. A speciális ügyészség sajtóosztálya szerint a speciális ügyész minden vonatkozó törvényt betart. Időveszteségnek tartja az ügyészség kommentálni a Denník N lapban felsorolt félrevezető, kitalált, pontatlan vagy igazságot ignoráló kijelentéseket – olvasható az ügyészség által szétküldött sajtónyilatkozatban, mely szerint több esetről a speciális ügyészség hivatala korábban már nyilatkozott, ám ez sem akadályozza meg a médiának a félrevezető kijelentések közlését.

Kováčik munkájával és a nulla vádemelési javaslattal a Főügyészség is elégedett. „Dušan Kováčik speciális ügyésznek mint vezető ügyésznek a hivatal irányításával kell foglalkoznia, nem oszthat ki magának konkrét büntetőeljárásokat” – olvasható a Főügyészség reakciójában. Jaromír Čižnár főügyész ugyanakkor emlékeztetett, hogy a speciális ügyészség egy autonóm szerv, melynek tevékenységéért a speciális ügyész felel. „Úgy gondolom, hogy munkáját profi szinten végzi” – mondta a héten Fico.

Tibor Gašpar országos rendőr-főkapitány is elégedett Kováčikkal. „Szerintem ezeket a számokat kiragadták a kontextusból. Nekem ezzel az úrral a Korrupcióellenes Hivatalból is az a személyes tapasztalatom, hogy szabadideje kárára is mindig kereste a lehetséges megoldásokat, újabb bizonyítékokat javasolt” – mondta Gašpar.

Nehéz lenne meneszteni

Kováčik 2004-ben került a speciális ügyészség élére, s még több mint négy évig tisztségben marad. A speciális ügyészt nehéz meneszteni, a parlament csak abban az esetben válthatná le, ha több mint fél évig lenne betegállományban, vagy ha súlyos fegyelmi vétséget követne el. Azt, hogy miért nem volt képes az elmúlt években egyetlen vádemelési javaslat beadására sem, Kováčiknak nagy valószínűséggel a parlamentben is el kell majd magyaráznia, az alkotmányjogi bizottság tagjai idézték be meghallgatásra. Az SaS tegnap felszólította a speciális ügyészt a tisztségéből való távozásra. „Ez az ember az ország jogrendszerének szégyene, s azonnal le kellene mondania” – közölte Richard Sulík, az SaS elnöke. (TASR, SITA, dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?