Kisüstipálinka-verseny volt Nagytárkányban

Nagytárkány |

<p>A hét végén rendezték meg a Tisza-parti községben a 12. Nagytárkányi Kisüstipálinka-versenyt.&nbsp;Rokker Zsolti is hozott pálinkát, de nem nevezett be a megmérettetésbe.</p>

Az első versenyt 2005-ben szervezték, és egy év kivételével, amikor a rossz idő miatt elmaradt, minden évben megtartották. A megmérettetés mindjárt sok érdeklődőt vonzott, a legtöbben 2010-ben versenyeztek, amikor a szakmai zsűri 47 termelő 103 főzetét minősítette. A nemzetközi szakemberekből álló zsűri minden évben a szokott módon négy kategóriába osztva – szilva, alma, borpárlat és egyéb – minősíti az italokat, nevezési díjat általában nem kérnek a résztvevőktől. Az italok arany, ezüst és bronz fokozatú besorolást kapnak, kategóriánkénti, valamint abszolút győztest is hirdetnek. Néhány évig Nagytárkányban böllérversenyt is szerveztek kísérőrendezvényként, és gasztronómiai bemutató is zajlott, 2013-ban ilyen rendezvények már nem szerepeltek a programok között.

Kopasz József polgármester lapunknak elmondta, idén mindössze annyit változtattak, hogy a rendezvény újra átkerült a téli időszak végére. Részvételi díj most sem volt, nevezni – egy liter pálinka leadásával – a verseny napjának reggeléig lehetett, és nevezéseket postán is elfogadtak. A négy szlovákiai és három magyarországi szakemberből álló zsűri végül 64 főzetet minősített, 11 borpárlatot, 16 alma- és 17 szilvapálinkát, valamint 18 olyan főzetet, melyet az egyéb kategóriában neveztek. (Ezek közt egyébként igazi érdekességek is voltak, mint például sütőtök- és banánpálinka – a szerk. megj.) A rendezvényen fellépett Rokker Zsolti, azaz Erdei Sándor humorista, ő is elhozta a saját pálinkáját, de végül nem nevezte be a versenybe. Az abszolút győztes az örösi Balla Krisztián barackpálinkája lett. A legjobb szilvapálinkát a nagytárkányi Rinkács István, a legjobb borpárlatot pedig a magyarországi Tolcsváról érkezett Vojnár László készítette. Egyéb kategóriában szintén hazai győzelem született, Choma Tamás körtepálinkáját tartották a legízletesebbnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?